A szükségtelen konfliktusokat el kell kerülni

„Ön a FIDESZ elnökségének legfiatalabb tagja. 2002-ben a fiatalok nem szégyellték a pártpolitizálást és párthovatartozásuk megjelenítését. Ma már inkább a szokásos, életkorból fakadó kritikusság, rendszerellenesség, vagy ügyek mellett felsorakozó lázongás jelenik meg, de igazából olyan pártszimpátia, ami eddig volt, az nem tűnik fel. Hol a FIDESZ utánpótlása?

Azt hiszem kétszeresen is rosszul állunk a fiataloknál. Először is rosszul állunk mi mindannyian, akik valamilyen formában alakítjuk a közéletet. A korosztályomban és különösen a nálam fiatalabbaknál a politika óriásit vesztett a jelentőségéből. Sokkal kevésbé beszédtéma, vitatéma, nem tartozik a megszokott érdeklődési körhöz, mint akár az én időmben – ez viccesen  hangzik, mert csak egy igen bő évtized telt el az egyetemi tanulmányaim befejezése óta –, de alapvetően a fiataloknak a politikához való hozzáállása lényegesen távolságtartóbb lett, mint korábban volt, és ez egy szomorú jelenség, amely gyengíti a magyar demokráciát. Az is tény, hogy azon kevesek között, akik még érdeklődnek a politika iránt, a kormánypártok bár a legerősebb támogatással rendelkeznek, de rosszabbul állnak, mint bármely más korcsoportban. Ez különösen elszomorító annak tükrében, hogy a 2002-es két forduló közötti nagy kampány gyakorlatilag a fiatalok lázadása volt a hatalmon lévő Orbán-kormány mellett. 

Mi változott?

Sok minden. Önmagában az, hogy a generációs szervezetként alakult Fiatal Demokraták Szövetségénél jó ideig magától értetődő volt, hogy a fiatalok mindig a FIDESZ-t támogatják. Ma a párt ikonikus vezetőinek életkora 50 és 60 év között van. Az utánpótlás terén is gondok vannak. Kevesen vagyunk fiatalok, és azt különösen szomorúan látom, hogy a fiatalok között csak nagyon ritkán lehet felfedezni a nyomait annak az összetartásnak, amely az alapító generációban a mai napig példátlanul erős. Pedig egy politikai közösség hosszú távú sikerének ez az alapja. A politikának általánosságban, és a Fidesznek külön is, vonzóvá kellene tenni a közügyekről szóló vitákat és ehhez bizonyosan mindannyiunknak változtatni kell és itt nemcsak a Fideszre, hanem az aktív politikai közösség egészére is gondolok. Társadalmi méretekben is túl kellene lépni azon a Kádár-rendszerből itt maradt gyakorlaton, gondolkodásmódon, hogy míg az élet minden területén létező – ízlésbeli, divatra, vagy sportra vonatkozó – nézetkülönbözőségek, az eltérő álláspontok ütköztetése természetes része a mindennapi eszmecseréknek, addig a politikai véleménykülönbség mintha valami bűnös dolog lenne, amelyet megvitatni sem nem érdemes, sem nem tanácsos. Ez egy alapvető tévedés, mert egy fiatal egyetemista számára, ha soha az életben nem kíván politikai szerepet vállalni, akkor is az értelmiségi lét része, hogy közéleti ügyekben bizonyos mértékben tájékozott, kialakult, önálló véleménye van nemzeti közösségünk és a bennünket körülvevő világ nagyobb összefüggéseiről. Ezen a területen komoly adósságai vannak a magyar közélet és társadalom egészének.”