Tudják, hogy mi történik

„Mást mondani és másképp cselekedni itthon és másutt – ebben semmi új nincs, Orbán Viktor és kormánya rutinszerűen műveli a kettős beszédet régóta, komoly gyakorlata van benne. Még egyik kedvenc háborús témájukban, a menekültkvóták ügyében is képesek voltak igennel szavazni olyan uniós elképzelések mellett, amelyek ellen hangosan-mérgesen ágáltak a honi nyilvánosságban, hadd örüljön táboruk militáns magja.

A Soros György-féle CEU ügyében kirobbantott villámháború ugyanakkor a szokásosnál is duplább fenekű kommunikációt igényel. Bárki álljon ugyanis egy egyetem mögött – és bármilyen érdekeket képviseljen vagy próbáljon érvényesíteni –, egy ilyen intézmény tisztán politikai alapú ellehetetlenítését képtelenség nem a tanszabadság elleni támadásként értékelni. Tanszabadság meg vagy van, vagy nincs, itt nincsenek közbülső árnyalatok. Nem véletlen, hogy a történtek okán nem csupán liberális körök – avagy az úgynevezett nyitott társadalom odaadó hívei – szólamlottak fel, akiket oly szívesen aláznak-gyaláznak elhivatott orbánistáink. A tiltakozás karaktere és mértéke túllépett az aktuálisnak gondolt lövészárkokon és az országhatárokon is. Annak, hogy az amerikai, a német vagy a brit diplomácia, illetve a magyar kulturális-tudományos élet konzervatívként-jobboldaliként ismert szereplői is kifejezik rosszallásukat, még nem kell okvetlenül megállítania a miniszterelnököt.

Ha bekalkulálta mindezt, akkor elgondolkodnia sem lenne muszáj a fejlemények miatt. Ám ez minden jel szerint mégis megtörtént. Hogy mi lesz a hozadéka, azt ebben a pillanatban nem tudjuk, ám azt látjuk, hogy gőzerővel zajlik a magyarázkodás odakint. Orbán Viktor személyesen az Európai Néppárt frakcióvezetőjének, Manfred Webernek küldött szívhez szóló levelet, néppárti európai parlamenti képviselők frakciótársaikkal társalognak ijedten, miközben Szemerkényi Rékát, hazánk washingtoni nagykövetét idő előtt hazahívják. Azért, mert nem tudta elég okosan elmagyarázni az amerikaiaknak, hogy a lex CEU az álnok Soros-bérencek gyalázatos híreszteléseivel szemben igenis klassz dolog. A vonatkozó reakciók közül Frank Engel luxemburgi EPP-képviselő kifakadása a legkifejezőbb. Ő így replikázott a fideszeseknek: »Felejtsétek már el ezt a hülyeséget! Tudjuk, hogy mi történik, és miért. Miért nem léptek ki az EPP-ből és az EU-ból is a saját feltételeitek szerint? Egyébként is kifelé tartotok már gyakorlatilag és tényszerűen. Menjetek! Kérlek, menjetek!«

Úgy tűnik, nem megy át arrafelé a fideszes üzenet. Az itthoni nyilvánosság uralására tett erőfeszítéseknek, az erre elherdált forrásoknak vitathatatlanul van hozadékuk, a tematizációs ámokfutás közel sem eredménytelen. A Fidesz töretlen népszerűsége is ezt mutatja. Ha ezen a 93 ezer négyzetkilométeren változatlan vehemenciával fehérezik a feketét, arra még mindig van vagy kétmillió választópolgárnyi kereslet. De a pillanat hazai uralása kissé nyugatabbra semmit sem ér. Onnan nézvést a hazugság annak látszik, ami: hazugságnak. A paródia meg paródiának.

Viszont ha minden így megy tovább, eljöhet annak az ideje is, hogy komolyan vegyük Engel felvetéseit. Miszerint: miért nem lépünk ki az EPP-ből és az EU-ból? Gyakorlatilag és tényszerűen?

Orbán Viktortól tudjuk – igaz, több mint másfél évtizeddel ezelőtt mondta –, hogy az Európai Unión kívül is van élet. Az sem kötelező, hogy egy párt – európai képviselőivel egyetemben – feltétlenül az EPP-nek és frakciójának legyen a tagja. Elvolt a Fidesz a Liberális Internacionáléban is jó ideig, és semmi különös nem történt, amikor otthagyta.

De azért nem tréfadolog ez. Az első fele semmiképpen. Úgyhogy azt még reméljük, hogy ilyen és hasonló következményekkel nem számolt a miniszterelnök akkor, amikor elindította újabb hadjáratait. Érte és a pártjáért egyáltalán nem lenne kár, Magyarországot mindazonáltal eléggé tudnánk sajnálni.”