Nekem 1956 a csalódásról, a cserbenhagyásról szól
A politikusok és a politika megfojtja a normális emlékezést és ünneplést.
Eleget hallgattuk, hogy ne szólaljuk fel a nők gyalázása ellen.
„Eleget hallgattuk, hogy ne szólaljuk fel a nők gyalázása ellen, mert valaki jobb oldali. Vagy bal oldali. Vagy éppen a »jó« oldalon áll, viszont az előző férjének volt egy »rossz« oldali beszólása. Sokszor hallgattunk ócska beszólásokat arról, hogy egy nőnek hol a helye, és túl sokszor nem álltunk fel és nem borítottunk asztalt. Túl sokszor viselkedtünk túl elegánsan, túl sokszor nem mentünk ki a zuhogó esőbe tüntetni, pedig kellett volna. A feministákat szőrős lábúnak tartják, a magas beosztású nőket karrierista, önző szingliknek nevezzik, a sok gyerekes anyukákat leősanyázzák, akikről »tudjuk jól«, hogy semmit sem csinálnak, csak otthon pihennek meg lustulnak. Azok a nők, akik meg gyereket is vállalnak és tovább folytatják a munkájukat, na, azok a legrosszabbak, mert hát milyenanyaazilyen? És a munkáját sem végzi jól, mert siet a szülői értekezletre. Elég volt! Ma már látjuk, hogy egy nőnek mindegy, hogy van e gyereke, vagy épp nincs egy sem, karriert épít vagy nem, így is úgy is meggyalázzák. Nem csak a vidéki kocsmákban tesznek ócska beszólásokat, nemcsak a munkahelyi interjúkon, nemcsak az autószerelőnél, hanem mindenütt...
#veledvagyunkszemerkenyireka
#egyuttmondjukelegvolt”