Halva született újjáélesztések – avagy ezért nincs valójában értelme a remake-eknek

„Hiszen mi is a remake-ek hivatalos célja (tehát most ne a bejáratott márkanevek megfejésére tessék gondolni)? Leküzdeni azt a kulturális vagy időbeli távolságot, amely egy klasszikus mű és a mai közönség között húzódik. Az eredeti Ghost in the Shell-t például a hardcore anime-fanokon kívül viszonylag kevesen látták a nyugati világban, ráadásul már több, mint két évtizede, hogy elkészült - kiváló alkalomnak tűnik, hogy egy blockbusterrel berobbanjon a mainstreambe. A probléma pedig pont ez: berobbanni csak olyan címekkel lehet, amelyek már eleve ott vannak a köztudatban. Miért érdekelne valakit az élőszereplős Ghost in the Shell, ha már az animéről sem hallott? Hogyan hozna lázba az amerikai Szemekbe zárt titkok valakit, ha az argentin filmgyártásról még hírből sem hallott? Mit kezdjen a Ben-Hur-remake-kel az a tizenéves, akinek talán már a szülei is csak hírből ismerik az 1959-es filmet? Végeredményben a stúdió egy niche-piac egészen kis szegmensét célozza meg: azokat a rajongókat, akik hajlandók beülni egy ilyen feldolgozásra - és bár ebben kétségkívül van logika, a remake-ekkel szembeni ellenérzéseket nem küszöböli ki teljesen, valószínűleg nem egy GitS-fan maradt otthon bojkott-jelleggel. Vagy nézte meg inkább az eredetit újra.”