Mikor hagyhatom pár napra másra a gyereket?

(...)

„Sokan beszámolnak róla, hogy otthon hagyták (persze a gyerek számára ismerős, szeretett embernél – ez a kiindulási alap) a csemetét, és nem volt semmi balhé, hiszti, nem esett kétségbe a poronty. Csak éppen nem ismerte fel őket, mikor visszajöttek. A babán is látszik ez, és volt, aki már tudott beszélni, és néninek szólította anyukáját. Egyes gyerekek pedig valahogy zavartan viselkedtek, matattak, oda sem figyeltek, hogy megjöttek a szülők, vagy »bepörögtek«. Anya és apa furcsállja: ha olyannál van a gyerek, akivel szeretik egymást, és a felnőtt elmondása szerint remekül érezték magukat, akkor mégis mi történt?

A gyerek két-három éves korára tehető az a fejlődési lépés, mikor egyfelől kialakul az éntudat, másfelől az ún. érzelmi tárgyállandóság, és ez a két dolog fogja őt segíteni abban, hogy ne okozzon neki gondot a szülők távolléte. Az éntudat kialakulását onnan vehetjük észre, hogy használja magára a szót: »én«. Ez azt jelenti, elkülöníti magát a környezetétől, az anyától, hogy már úgy tekint magára, mint különálló személyre. Ez a tudás kell ahhoz, hogy »anya és én két külön ember vagyunk, és anya eltávolodhat, majd visszajöhet, ezt értem«.

Az érzelmi tárgyállandóság kialakulása azt jelenti, hogy a gyerek érzi, anya és a vele való kapcsolat akkor is létezik, ha egy kis ideig távol vannak egymástól. A tárgyállandóság kezdete az, mikor az egyéves baba már tudja, hogy egy szeme elől eltakart tárgy nem tűnt el attól, hogy most éppen nem látja. Ez fejlődik fokozatosan odáig, hogy már az emberi kapcsolat folytonosságát is érzi. Ez Mahler, a fogalom megalkotója szerint a harmadik év során érik be.”

(...)