Carrie Fisher: A hercegnő naplója

„A fiatal Carrie naplóbeli mondatai mögött nem nehéz meglátni a saját magára éppen csak rácsodálkozó fiatal embert, aki még csak keresi önmagát. Benne van a bizonytalanság, az érdeklődés és a fiatalkori reménytelen szerelem mindennapjai is. Maradéktalanul megláttam a sorok mögött én is az akkori önmagam (még ha nekem nem is volt sosem ilyen lehengerlő öniróniám és humorom), jól esett a nosztalgia; régi emlékeket idézett fel bennem. Fishernek már akkor is jól álltak a szavak, a gyerekháj mögül kikandikált a majdani író.

Ugyanakkor a kötet rávilágított arra is, hogy a filmiparban mennyire kiszolgáltatottak voltak a nők akkoriban. Aki figyelmesen olvas, egyre másra kerülnek elő azok a történetek, amikből kiderülhet, hogy a szinte teljesen férfiakra épülő filmipar mennyire nem vette figyelembe a nőket, gyakran nem is tekintette alkotótársaknak (jusson eszünkbe például Shelley Duvall és a maximalista Kubrick esete a Ragyogás forgatásán). Fisher szavai mögül is előbukkan, mennyire nehéz volt neki szinte egyedüli nőként a stábban – ráadásul fiatal és tapasztalatlan színésznőként nem feltétlenül keresett minden bokor mögött provokációt. Mosolygunk George Lucas az »űrben nincs fehérnemű«-monológján, mégis egyszerre tűnik groteszknek és obligátnak, ha női szemmel nézzük. De ha nem csak női szemmel nézzük, feltűnhet, nem törődtek azzal sem, hogy itt bizony fiatal és naiv színészek kerültek olyan rajongás célkeresztjébe, amit nem sokan láttak eddig, és nem voltak rá felkészülve. A filmipar csak a sztárokkal törődik, és könnyen pária lehet abból, aki nem tudja kezelni a showbizniszt.”