„A háttérben azonban egyre csak mélyültek a törésvonalak a vallásos vidékiek, valamint a szekuláris nagyvárosiak és a déli partvidéken élők között. Érthető okokból természetesen a kurdok nagy része is igyekezett megakadályozni voksával Erdogan befolyásának további megerősödését.
A szembenállás tökéletesen visszaköszön az alkotmánymódosításról szóló referendum eredményeiben is. Az európaiakkal a turizmuson és a gazdasági kapcsolatokon keresztül leginkább érintkező törököknek láthatóan elegük van Erdogan túlzott hatalmából. A közelmúltig a magyar utazók által is előszeretettel látogatott Földközi-tenger partján fekvő nyaralóhelyeken 60-70 százalék között mozog az elnöki rendszer bevezetését elutasító szavazatok aránya, csakúgy, mint Törökország európai kontinensen fekvő tartományaiban.
A Nyugat-Európában élő törökök körében azonban már más a helyzet. A nagy létszámú török diaszpóra jelentős többséggel támogatta Erdogant, amelyben minden bizonnyal nagy szerepet játszott az Ankara által kreált diplomáciai incidenseket követően mesterségesen felkorbácsolt nacionalista düh is. Az EU-s útlevéllel rendelkező kettős állampolgárok persze könnyen szavazhatnak zsigeri érzelmeik alapján. Az otthoniak viszont ezzel a döntéssel még a csekélyke potenciális esélyt is elvesztették arra, hogy Törökország valaha csatlakozzon az Európai Unióhoz. A törvényhozást ceremoniális szerepre degradáló, a leendő elnöknek a gyakorlatban teljhatalmat adó alkotmánymódosítás elfogadásával a választók többsége felhatalmazást adott a török vezetésnek arra, hogy Atatürk örökségét feladva végleg hátat fordítsanak az egykor még követendő példának tartott nyugati értékrendnek.”