Kevés elátkozottabb filmadaptáció volt az elmúlt évben, ami annyi negatívumot kapott már megjelenése előtt, mint a Páncélba zárt szellem.
„A téma mélységének ilyen szintű kiaknázatlansága annyira rányomja a bélyegét a filmre, hogy a legtöbben valószínűleg hajlamosak lesznek elmenni amellett, hogy a GitS egyáltalán nem rossz. A látvány egészen elképesztő, az elmúlt évek egyik legjobb urbánus sci-fije, ami tökéletesen aktualizálja a cyberpunk műfaj sajátosságait. Mindössze egyetlen dologba lehet belekötni, de ez meg inkább általánosan igaz minden új és drága filmre. A színek, hol a fenében vannak a színek? Hogyan lehet az, hogy 20 évvel Az ötödik elem után még mindig nem mernek a modern sci-fik élénk színekhez nyúlni, és miért kell az átkozott Power Rangerstől a DC szuperhősein keresztül az összes mai filmnek metálszürkének, metálkéknek és metálfeketének lenni? Az elején ez kifejezetten zavaró, de annyira aprólékosan ki van találva és meg van mutatva a város, hogy megszokjuk, és még így is elkezdjük értékelni a látványt. Johansson társai és a többi szereplő technológiai augmentációi fantasztikusan néznek ki, a CGI úgy általában a legmodernebb, amit manapság látni lehet. (…)
Ugyan a sztori egyszerűbb lett, a készítők mindent kihoztak belőle. Köze nincs az eredeti zsenialitásához, de a Cutter nevű kartonpapír főgonoszon kívül egyáltalán nem kiszámítható a történet. Van íve, keretbe van foglalva a főhős múltja, jelene és jövője, és némileg még a gép kontra ember kérdéskört is megkapargátják. De ettől még ez a GitS inkább egy nagyon látványos cyberpunk akciófilm, amit akár még 3D-ben is érdemes megnézni, de szigorúan olyanokkal, akiknek fogalma sincs az egészről. A Ghost in the Shell azt bebizonyítja, hogy igenis lehet japán animékre épülő hollywoodi szuperprodukciót csinálni, ami nem annyira hányadék, mint a Dragon Ball-film, de közben nem magyarázza túl a fiktív helyszíneket, idősíkokat, szereplőket. Addig a Ghost in the Shell megmarad egy egész jó, de közel sem zseniális sci-finek, amit simán érdekes megnézni egyszer, de tilos nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki csak azért, mert rácsapták a termékre egy kultikus japán alkotás címét.”
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Ideje elfelejteni az Oroszország feldarabolásáról szőtt hagymázas terveket.
Az Oroszországot sújtó szankciók miatt az orosz repterek bezártak az európai légitársaságok előtt, így az Európa és Kína közötti légi forgalom a kínaiak kezébe került.
