A Habsburg-Lotaringiai ház magyarországi uralma teljesen legitim volt és semmiféle zsarnokság vagy elnyomás esete nem állt fenn – szemben azzal, amit a baloldali és „kuruc” történelemszemlélet is szeret állítani.
„A Habsburg-Lotaringiai ház magyarországi uralma teljesen legitim volt és semmiféle zsarnokság vagy elnyomás esete nem állt fenn – szemben azzal, amit a baloldali és »kuruc« történelemszemlélet is szeret állítani. Nem egy vak legitimizmus mondatja ezt ki velünk, hanem az, hogy Habsburg-Lotaringiai uralkodóink olyan államközi szerződések alapján uralkodtak Magyarországon, amelyek egyrészt korábbi királyaink (pl. Hunyadi I. Mátyás) kötöttek, másrészt pedig a magyar rendi országgyűlés is több ízben megerősített.
Nyilvánvaló, hogy önmagában még ez sem jelentené azt, hogy az uralkodóház uralma legitim. Lehetségesek olyan esetek, hogy egy király (vagy akár egy királyi ház) zsarnokká (tyrannus) válik, vagyis a király személye látványosan nem felel meg az általa megtestesíteni hivatott minőségnek. Ilyenkor – összhangban a középkori és antik jogi és politikai gondolkodással – nem nevezhető többé már királynak, törvényes uralkodónak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a parlamentnek vagy az arisztokráciának vagy a »népnek« bármiféle jogalapja volna eltávolítani azt a királyt, akit valakik zsarnoknak neveztek. A trónfosztás mindig egy carl schmitt-i értelemben vett »kivételes állapot«-ot hoz létre, és ilyesmire az európai történelem folyamán alig volt példa – eltekintve néhány vitatható esettől, melyek főként bizonyos antik római uralkodók ilyetén eltávolításával kapcsolatosak, vagy az angliai »rózsák harcának« szélsőséges példáitól.
Nem egy vak legitimizmus mondatja ki tehát velünk azt, hogy a Habsburg uralkodóinkat legitimekként fogadjuk el. Történelmi vizsgálódásaink során egyszerűen nem látunk olyan szintű túlkapásokat, melyek alapján a Habsburg illetve Habsburg-Lotaringiai uralkodóinkat zsarnokokként kellene kezelni. (...)
Az, hogy az uralkodóházat egy, az ország történeti alkotmánya értelmében érvénytelen országgyűlésen egyoldalúan megfosszák a hatalomtól, minden magyar jogértelmezés szerint elfogadhatatlan. Az, hogy miután a Kossuth-féle lázadókat leverték, megtorlások voltak, úgy gondoljuk érthető. A bíróságok legálisan jártak el: azok a tábornokok, akik Kossuth mellé álltak felségárulást követtek el (V. Ferdinánd ellen is és egy trónfosztó kormányt szolgálva is), ilyen cselekedetet mindenhol a világon halállal büntették akkor. Ám nyilvánvaló, hogy az ellenkező oldal is követett el hibákat és úgy véljük, hogy sem a megtorló intézkedések, sem a Magyarországot sújtó jogfosztás, az egész országra kiterjedő kollektív büntetés nem volt indokolt, hiszen nem állt mindenki Kossuth-pártján, sokan kivonultak a közéletből, mások pedig Ferenc József trónörökös/örökös király mellé álltak.
I. Ferenc Józsefet 1848. december 2-ától – tekintettel arra, hogy V. Ferdinánd lemondása törvényes volt, még ha azt a magyar kormány, valamint országgyűlés ellenjegyezni nem is tudta, hiszen legitim országgyűlési szerv nem volt ekkor az országban[1] –, hívhatjuk ’örökös királynak’, akinek viszont jogkörei a magyar történeti alkotmány szerint nem terjedtek ki arra, hogy halálos ítéleteket hozzon.
Kétséges, hogy mindaz, ami talán a szükségtelenül szigorú megtorlásokban – és itt nem is a lázadók megbüntetésére gondolunk elsősorban, hanem az ország jogfosztására – megnyilvánult, arra szüksége volt-e az az adott pillanatban. Biztosak lehetünk benne, hogy nem, tekintettel arra is, hogy az ellenforradalmi győzelem intervencióval valósult csak meg, ami az ország szuverenitását sértette, ezt akkor is ki lehet mondani, hogyha megszállás nem történt. Emellett súlyos hiba volt például gróf Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzése is, aki soha sem fordult az uralkodó ellen tettleg, lemondott, amikor azt a nádor is megtette. Batthyány, habár a liberális eszmék mellett állt, a siralomházban is elfogadta az uralkodói jogosultságát Ferenc Józsefnek, s hozzá írt kegyelmi kérvényt. A megtorlások helyett talán az udvar részéről is gyümölcsözőbb lett volna egy III. Károly király által a Rákóczi-féle felkelés idején foganatosított helyreállítási protokoll.”
Teleki Pál a konszolidáció egyik konstrukőre volt, bár alkata miatt nem tudta végig vinni az elképzeléseit, hálózatszervezői, tudósi szerepe pedig rendszereken átívelő – mondja a történész.
Horváth Richárd történész szerint Ulászló trónra kerülésével alapjaiban változtak meg a királyság lehetőségei. Hunyadival jól kijöttek, komoly támadó hadjáratra is képes lett az ország.
Gerő András halála után jelent meg egyik fő műve, a magyarországi holokauszt lexikonja. Recenziónk!
A könyv a modernitástól el nem szakítva, gyakorlati eredményeket is felmutatva vezet be a metapolitika fogalomába.
Miért mentett zsidókat a nyilas külügyminiszter és hogyan gondolta meg magát az első zsidótörvény előadója? Erről is szól Ujváry Gábor történész új könyve.
Orbán Viktor kiegyensúlyozottnak tűnik a többpólusú világban.
A felhasználók nem győznek köszönetet mondani a szervezőknek és a beszélgetésben résztvevőknek, hogy mertek vitázni Európa békéjéről.
