A szabadság védhető terei

A Facebook az emlékezet helye is. Március 27-én, hétfőn az egyik egyetemi kolléga feltett néhány képet abból az időkből, mikor a Közép-Európai Egyetem a budai oldalon működött (1992-1995). Hamarosan kommentárok, rövid történetek jelentek meg az oldalom a CEU alapításának idejéből. Olyan posztok, melyeket aztán sokan like-oltak arról, hogy hogyan kezdődött az intézmény könyvárának története 150 könyvvel, melyet lefénymásoltak és bekötöttek, és ami azóta kontinens legnagyobb angol nyelvű könyvtáráva nőtte ki magát. Történetet osztottak meg arról, hogy a Jogtudományi Tanszék alapítója, hogy esett be a szó legszorosabb értelmében az ajtón, mikor bemutatkozni jött, mert a küszöb alattomosan magas volt. Vagy hogy a Középkortudományi Tanszék számára a kijelölt irodát megtekintő professzorára rendőrt hívtak, mert kései 68-as értelmiségi outfitje alapján a biztonsági szolgálat ártalmas hajléktalanként azonosította.

Sok közös pont van ezekben a digitális önéletrajzokban a Facebook oldalon a CEU-ról, ahol 1991 óta dolgozom.

Az első a fényképek hiánya. Manapság életünk minden pillanatát fényképpel dokumentáljuk, de azok az események, amik húsz éve történtek elfelejtődtek, mert túl elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy fényképezőgéppel bíbelődjünk dokumentálva, ahogy a történelmet csináljuk.

A másik a fontos és értelmet adó intellektuális és erkölcsi projekttel való személyes azonosulás. Mikor a CEU-t 1991-ben megalapították az alapító atyák Hanák Péter, Vaclav Havel, Litván György, Miklós Vásárhelyi, Bronislaw Geremek, Ralph Dahrendorf, hogy csak azokat soroljam, akik már nincsenek köztünk, azt tervezték, összekötik azokat a szálakat, tereket és kapcsolatokat, amiket a hidegháború szétdarabolt.

1991 új kezdetet jelentet: egy kora reggeli órát tartottam a nők és a háborúk kapcsolatáról magyar, amerikai, szerb, horvát, lengyel és cseh diákoknak, mikor a szerb csapatok el kezdték lőni Dubrovnikot a környező hegyekről. A horvát diák késett az óráról és mikor megérkezett egy papírt nyújtott oda a mellette ülő diáknak. A papír körbement az osztályban míg elért a szerb diákhoz, aki elsírta magát, mikor ránézett a képre. Ezt követően abban a kivételes helyzetben voltam, hogy lassan három évtizedes tanári pályám legemlékezetesebb vitájának lehettem részese az órán. Ilyen viták csak a CEU-ban történhetnek meg. A résztvevői soha nem felejtik el ezt a nehéz, de fontos beszélgetést. Ez volt az alapítók álma is: létrehozni teret a szabad viták számára. Ennek a szabadságnak a megélését nem volt nehéz nyomon követni azokban a Facebook posztokban, ahol az egyetemmel kapcsolatos emlékeket osztották meg.

Két nappal ez után a digitális térben az egyetem történetét felidéző Facebook beszélgetés után, az egyetem rektora gyűlést hívott össze. A nyolcszáz személyes auditóriumot megtöltötték a tanárok, diákok és a személyzet az újonnan átadott pesti épületben. Az elmúlt hónapokban sok támadás érte az egyetemet és alapítóját, Soros Györgyöt. Ahogy az egyik tanár kolléga mondta, mivel az elmúlt harminc évben Soros fontos kezdeményezéseket támogat a világban ezért nem volt olyan hónap, hogy legalább három országban egyidőben ne legyen persona non grata. De az a támadás, ami március 28-án kezdődött az egyetem ellen, alapvetően más.

A magyar kormány tárgyalási sorozatba vette március 28-án 18 órakor azt a törvényt, amit azzal a céllal írtak, hogy a CEU működését Magyarországon ellehetlenítsék. A törvényjavaslat többek között a nemzetközi egyetemeken tanmenetet, a tanárok alkalmazását és a diákok felvételét két kormány közötti megállapodás szabályozná. A javasolt változtatások az ellenőrzésről és a hierarchiáról szólnak. A CEU-t éppen azért alapították, hogy ezek ellen az értékek ellen harcoljon, amelyeket ez a törvény közvetít. Ha a törvényt elfogadják, akkor az olyan fájdalmas és emlékezetes viták, mint amelyet akkor folytattunk, mikor Dubrovnikot bombázták, nem történhetnek meg.

A gondolatszabadság és a hit, hogy amit teszünk helyes, együttesen nagy erőt ad. Ez az erő, amit a magyar kormány le akar gyűrni. Bízom benne, hogy azok a diákok, akikkel akkor beszélgettünk, és a több mint 14000 CEU-s végzett hallgató hallatja a szavát és megvédi a jövő generációjának azt a lehetőségét, hogy tanuljon a múltból és egymástól.

(A cikk korábbi változata megjelent: “Defending a CEU that matters” in V4Revue, 31.3.2017 )