Az elmúlt öt évben a tanszék magyar oktatói olyan folyóiratokban publikáltak, mint – a teljesség igénye nélkül – az American Economic Review (hat cikk!), az Econometrica, a Quarterly Journal of Economics, a Review of Economic Studies, vagy a Review of Economics and Statistics. Közgazdásznak nem kell mondani, mások pedig könnyűszerrel megbizonyosodhatnak róla: a szakma vezető folyóiratairól van szó.
A CEU négy magyar professzora nyert el nagy összegű támogást az Európai Kutatási Tanács (ERC) kivételesen szelektív, csak a legjobbak számára elérhető pályázatain, ahol a CEU nyolcadik helyen áll az európai egyetemek versenyében. Ők és a kutatásaikban részt vevő – nagy számban magyar - közreműködők itthon adóznak a támogatásból elköltött forintok után, és a magyar tudomány hírnevét öregbítik.
Munkahelyem, az MTA Közgazdaságtudományi Intézete mindennapos munkakapcsolatban áll a CEU-val. Tizenhárom olyan fiatal kutatónk van, aki a CEU-n szerzett mester vagy doktori fokozatot, és tizennégy olyan munkatársunk, aki ott tanított vagy tanít, nem beszélve azokról, akik a CEU-n koordinált kutatásokban vesznek részt, vagy alkalmilag előadásokat tartanak.
A CEU-ra hazatért kiemelkedő kutatók nem viselkednek előkelő idegenként: ők indították és szerkesztik az Index De Facto blogját, ahol szigorú minőségellenőrzésen átesett, tényeken alapuló írások jelennek meg az országot érintő fontos kérdésekről. A CEU ad otthont a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület éves konferenciájának, a társaság jelenlegi elnöke az egyetem oktatója.
A CEU elüldözésével kitölthetetlen űr támadna a magyar közgazdaság-tudományban: elveszítenénk a legjobbjainkat, elapadna a legfontosabb utánpótlási forrásunk, ritkulnának a nemzetközi tudományossággal ápolt kapcsolataink, visszasüllyednénk a perifériára, ahonnét a régió sok országa máig sem tudott kikeveredni. (Nem azért, mert nem elég okosak, hanem mert ha elég okosak, akkor kevés kivétellel nem maradnak otthon. Mert nincs hol.) A színvonalas, nemzetközi szinten is elismert mesterszintű vagy doktori képzésre vágyó, de a hazai környezetet, a családjukat, a barátaikat hosszabb időre elhagyni nem akaró diákok külföldre kényszerülnének, vagy a szakmai igényeikből kellene engedniük.
A magyar közgazdasági kutatást és oktatást olyan veszteség érné, amilyet utoljára a második világháború előtti és utáni tisztogatások idején kellett megélnie.
Köllő János
közgazdász, az MTA doktora”