Gágyor Péter írása; fotó: MTI.
„Petőfiben, a jelenségben van valami emberfölötti. Ennek az embernek, aki 26 éves korában író volt, költő volt, politikai és irodalmi mozgalmak vezére, családapa, táblabíró, őrnagy, nemzeti hős, s mindennek tetejében különösen művelt, idegen nyelveken is olvasó és beszélő autodidakta, s végül és nem utolsó sorban zseni volt, Petőfi volt és nincs példája a világirodalomban.” (Márai Sándor)
Nem hinném, hogy egyedül volnék Március Tizenötödikével és benne Petőfi Sándorral, ezzel a misztikus kapcsolattal. Petőfi Sándor az ünnep origója. Sosem január elsején, a fárasztó szilveszter utáni kusza, álmatag napon gondolok rá s öltöztetem a lelkem ünnepi ruhába, hanem március idusán.
Ez a nap, a feltartózhatatlan tavasz áradásának ünnepe, többszörösen is ünnep: a fegyelmezett forradalomé, a szabad sajtóé, az akkori pesti fiataloké, a szabadságharcé, az aradi és nem aradi áldozatoké, a pesti korzón haláláig gyászban vonuló Damjanichnéjé, kokárdás polgáriasodásunké, az átkosban az eltitkolt felöltők mögé bújtatott kokárdáké, határon innen és túl gumibotozással üldözött tüntetéseinké, a rendszeresen érkező lengyel barátainké, szemünkben az újra felvillanó büszke szikráké, fülünkben a versek ritmusáé, a reményé és még annyi másé. Nem az aktuális politika és politikusok ünnepe.
Ez a nap mindenkié! Az ünnepek ünnepe ez körhinták, tűzijátékok vásári bódék kavalkádja nélkül.
És ti fütyültök rá? Fütyültök erre mindenre? Vagy csupán a műveltséghiány vetett lobot bennetek? Az önmutogatás mindenáron tombolni vágyó szomja sikolt ki belőletek sípjaitokon? Végül is mindegy, miért randalíroztok, cselekedetetek roppant modortalan, ízléstelen. Nem úri viselkedés – mondaná ismét Márai Sándor. Igaz, hogy a madarak is fütyülnek, de „tyúkeszüknek” hála, a madarak mégsem randalíroznak.
Senkinek nem lehet és ne is legyen kifogása az ellen, ha egyének, csoportok nyilvánosan akár tüntetésekkel hangoztatják eltérő véleményeiket. Erről szól a demokrácia. Aki nem ért velük egyet, nem csatlakozik, elkerüli az akcióikat.