A részvétel sem fontos

2017. március 09. 13:28

Nekem csak akkor lett volna nemzeti ügy az olimpia, ha hozzám hasonlóan a társadalom nagy része hajlandó önkéntesen áldozatot vállalni a sikeres rendezésért.

2017. március 09. 13:28
Dénes Ferenc
Válasz.hu

„A tudatosan megtervezett és hitelesen megvalósított hatéves sportfejlesztés meggyőző érv lett volna. És itt ér össze az olimpiai pályázat kudarca és a sportstratégia hiánya. Az olimpiát ellenzők három fő érve a túlköltésektől való félelem, a lopás kockázata és a politikai motiváltság – nagyjából ezen kétségek hangoznak el az utóbbi évek sportfejlesztéseivel szemben is. A kiemelt sportprojektek sosem annyiba kerülnek, mint eredetileg tervezték (a költségvetések »kiegészülnek«), a beruházásoknál mindig jól körülhatárolt üzleti csoport bukkan fel, és a sporttámogatások szétosztása erős korrelációt mutat azzal, hogy az egyes projektek mögött politikailag mennyire erős potentátok állnak.

De éppen az olimpiarendezés lehetett volna az a sarokpont, ami korrigálhatja a sportfejlesztés ezen hibáit. Meggyőződésem: egy olyan országban, ahol a korrupció mértéke Dániához hasonló, ahol az olimpia iránt legbizalmatlanabb csoportok képviselői erős pozíciókat kapnak a folyamatok ellenőrzésében, ahol bárki havi bontásban követheti az olimpiai költéseket, a közbeszerzések nem manipuláltak, a szerződések nyilvánosak, ahol azon örvendezünk, hány ország sportolóit és képviselőit fogadhatjuk szeretettel majd a versenyen, igenis érdemes lett volna akár százmilliárd forintnyi veszteség kockázatát vállalva is belevágni. Így voltam én olimpiapárti. De nekem csak akkor lett volna nemzeti ügy az olimpia, ha hozzám hasonlóan a társadalom nagy része hajlandó önkéntesen áldozatot vállalni a sikeres rendezésért.

Február 22-én azonban három ember – a miniszterelnök, a főpolgármester és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke – úgy döntött, visszavonjuk Budapest pályázatát. Innentől fogva nincs miről beszélni. Egy illúzióval szegényebbek lettünk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marco
2017. március 11. 09:08
Igaz, hogy a ballibek kihátráltak, de tőlük mást nem is lehet várni. De Orbántól ilyen gyáva megfutamodást nem vártunk! A referendumot, persze némi kampányolással simán meg lehetett volna nyerni. Az is kiderült, hogy az összegyűjtött aláírásokból, csak 158 ezer volt érvényes, tehát éppen hogy megvoltak a szükséges aláírások. Az nagyon ostoba érv, hogy az olimpiához nem többség kell hanem egység. Ha csak 100%-os támogatással lehetne olimpiát rendezni, akkor soha sehol sem rendeztek volna olimpiát.
GV0917
2017. március 10. 08:48
Okos vagy Dénes! "Fogjuk meg -és vigyétek! Tudod nagyon jól, hogy soha sem lett volna Magyarországon rendezendő olimpia, ha rátok bízzák a sorsát! Egy a tízezerhez az arány,aki akár szellemi alkotással, odaadó fizikai munkával segítik az olimpiai játékok sikeres lebonyolítását... Ilyen nincs, nem is volt, nem is lesz a sifonérban!Széchenyi már rég meghalt, akiben még pislákol a hazaszeretet lángja, azok vagy betegek, öregek, szegényebbek az átlagnál..Széchenyi már régen meghalt-Döblingben. Mond ez neked valamit, Dénes?Igaz van "sors", vagy "soros" kegyelt csoport, de azok ellendrukkerek. Momentán....Meg taxisgyuszik- a címzetteknél a lé-nálad marad a tudat....
Mich
2017. március 09. 19:47
Igen. Innentől fogva nincs miről beszélni, Dénes. Te egy hazug disznó vagy!
zakar zoltán béla
2017. március 09. 19:02
Stumpf Pubi a blueshoz süket megtért már a hózen-trógeredekhez!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!