Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

Ukrajna olyan „színház”, ahol katarzissal végződhetne a Nyugat és Oroszország drámája. A szereplők adottak, már csak a dialógusok hiányoznak.
„A Nyugat képtelen volt teljesíteni azt a hidegháború utáni vállalását, hogy egy demokratikus módon működő piacgazdaságként integrálja Oroszországot. Részben azért, mert nem volt tekintettel Moszkva érdekeire, és ebből fakad a ma is tapasztalt nacionalizmus, sértett büszkeség és tiszteletvárás, ami a vezető orosz politikusok megnyilvánulásaiból árad.
Ezekkel kellene valamit Trumpnak kezdenie, ha komolyan gondolja, hogy barátkozik Putyinnal, vagy legalábbis javítana a mostani helyzeten. Moszkva sem érkezhet azonban üres kézzel: Kelet-Ukrajna pacifikálása például jó indulás lehetne a jóindulat elnyeréséhez, amire – mint azt a Lavrov-idézetünk mutatja – kölcsönös az igény.

Ukrajna olyan »színház«, ahol katarzissal végződhetne a Nyugat és Oroszország drámája. A szereplők adottak, már csak a dialógusok hiányoznak.”
