„»Kétféle ember van a küzdősportban: akinek eltört az orrcsontja és akinek el fog.« Ezzel a mondattal egy edző nyugtatta meg tanítványát, aki épp sajgó orral ült az öltözőben. De akkor miért is jó, jó-e egyáltalán, ha küzdősportra adjuk a saját fejünket vagy a gyermekünkét? Nagy dilemma lehet egy szülőnek, jó-e, ha olyasmit sportol a gyermeke, ahol ütéseket, rúgásokat is kaphat. Egészséges ez egyáltalán?
(...)
Ebből a rövidke felsorolásból is – amely a teljesség igénye nélkül született – látszik, hogy a repertoár hatalmas, és a sportágválasztás nagy körültekintést igényel. Mint minden más választás esetében, az a fontos, hogy megtaláljuk a nekünk valót, vagy gyermekünk kiteljesíthesse benne önmagát. Vagyis hogy illeszkedjen a képességeihez, személyiségéhez, habitusához, igényeihez, vágyaihoz.
Ahhoz, hogy megértsük, és konstruktívan állást foglalhassunk egyik vagy másik küzdősport mellett, fontos picit mélyebbre tekintenünk. Észre kell vennünk, hogy milyen lehetőség, irányok rejlenek bennük – s bennünk.
A küzdés fejleszti a személyiséget
Küzdősportot űzve megtanulhatunk keretek közt küzdeni, érvényesíteni magunkat, asszertíven megélni a helyzeteket. A küzdés egy folyamat, amelyben vannak hullámhegyek és -völgyek, ahol szükségszerűen megtapasztalhatjuk a fentet és a lentet, a vereséget és a diadalt. A küzdelem célja a győzelem, de nem a másik eltiprásával, hanem a mi felülkerekedésünkkel. A gyermekkorban elkezdett küzdőjátéknak óriási jelentősége van mind a pszichomotoros, mind a pszichoszociális fejlődés tekintetében. 4–5 éves korban játékos küzdelemmel tanulhatják meg a gyerekek, hogy testi erejüket hogyan tehetik próbára, hogyan tartsanak be szabályokat úgy, hogy közben élvezettel játszhatnak. Ebben az életkorban a játékos fejlesztés az egyetlen jó módszer akár a későbbi sportági előmenetel, akár a csapatban együttműködés fejlődése szempontjából. A játékon keresztül a gyermek belsővé teszi a kereteket, megéli határait, érvényesíti akaratát, próbálgatja a szárnyait. Ezek mind egy olyan belső szilárdsághoz és magabiztossághoz juttathatják, amivel később bizalommal állhat a világhoz.
Motoros és pszichomotoros fejlődés
6–7 évesen az ügyességi és állóképességi fejlesztés egyik legjobb formája valamely küzdősport gyakorlása. Ekkor a gyerekek mozgáskoordinációja már fejlettebb, így differenciáltabban fejlődik a mozgáskultúrájuk, ami kiváló alapot szolgáltat más sportágakhoz is. A küzdősportok fejlesztik a koordinációt és a testtudatot. Olyan mozgásokat tartalmaznak, amikben a test ereje megtapasztalható, komplexen és funkcionálisan fejlesztik az izomzatot, ruganyosságot adnak, ügyesebbé teszik a gyermeket.
Szabálykövetés és szabálytudat
Valamely küzdősport gyakorlása a szabálytudat és szabálykövetés kialakításában is jelentősen közrejátszik. A szabályok betartatása kereteket ad, amiket a nevelőtől, az edzőtől, vagyis egy olyan tekintélyfigurától sajátíthat el a gyermek, akire felnéz, akit követendő példaként azonosít. A keretek biztonságossá és kiszámíthatóvá teszik a világot, segítik a benne való eligazodást. Ugyanakkor a kereteken belül és a szabályok szerint próbálgathatja magát, megtapasztalhatja erejét, olykor a fölényét, olykor az alulmaradást. Ezeknek a sikereknek, kudarcoknak és küzdelmeknek a keretek közötti átélése segíti az egészséges önértékelést, növeli a biztonságérzetet. Természetessé válik a gyerek számára, hogy nem győzhet mindig, de nem is mindig marad alul, és hogy küzdeni azért, hogy jobbá váljon, az egy jó dolog.”
(...)