Kaliforniai álmodozók

„Az 1861–65 között vívott véres háborúról általában annyit tudunk, hogy a felvilágosult északiak Lincoln elnök vezetésével a háború során felszámolták a sötét Dél embertelen intézményét, a rabszolgaságot. A déliek jelentős részének interpretációja azonban ettől radikálisan eltér: anélkül, hogy védenék a rabszolgaságot, azt állítják, a déli államoknak a »states’ rigths« jegyében mint szuverén országoknak joguk volt a kilépéshez. Megint mások persze igyekeznek rámutatni: a »states’ rigths« csak fedőideológia volt a rabszolgaság fenntartásához. És hát valóban furcsán hangzik, hogy a déliek a saját (agrárius-ültetvényes-rabszolgatartó) életmódjuk szabadsága jegyében harcoltak, miközben másoktól megtagadták ezt a szabadságot. De ők azt mondják: a rabszolgaság előbb-utóbb háború nélkül is megszűnt volna. (...)

Nagyon érdekes, hogy a Konföderáció egykori tagállamaiban mennyi rejtett emlékmű és múzeum emlékeztet a »veszett ügyre«, emellett vannak »hagyományőrző« szervezetek is, mint a Konföderáció Fiai, a Konföderáció Leányai és hasonlók. Az egykori fővárosban, Richmondban pedig monumentális szobrok állítanak emléket Jefferson Davisnek, a Konföderáció elnökének és Robert E. Lee tábornoknak, a déli csapatok vezérének. Mégiscsak furcsán mutatna, ha (elterjed olvasatban) egy olyan ügy védelmezői, amit itthon államellenes szervezkedésnek, lázadásnak tartanánk, egy sugárúton állnának sorfalat. Persze a történészek örökké vitatkozni fognak azon, kinek mihez volt joga akkoriban, kiléphetett-e néhány tagállam a még mindig formálódó Egyesült Államokból vagy sem.

Másképp mutat mindez akkor, ha Kaliforniának 2017-ben joga van kilépni a föderációból. Ez esetben Davis és Lee Konföderációjának kétségkívül joga volt távozni az unióból, akkor pedig nem ők a lázadók, hanem Abraham Lincoln elnök és Ulysses Grant tábornok (később ugyancsak elnök) az agresszorok, akik jogtalanul támadtak meg egy másik szövetségi államot, amelyet szuverén tagállamok alkottak. Még akkor is, ha az a szuverén szövetségi állam épp akkor lépett ki az Egyesült Államokból. Ez esetben nem nevezhető furcsának Davis és Lee szobra Richmondban, ahogy ma nem furcsa Lincoln mauzóleuma sem Washingtonban. Ellenben a polgárháború szuverén államok közti háború volt, amit nem feltétlenül egy nemes ügyért, hanem egy szabad ország ellen vívtak. Félelmetes belegondolni mindebbe annak fényében, hogy Lee tábornok még 1865-ben amnesztiáért folyamodott, azt azonban csak 1975-ben, posztumusz kapta meg a Szenátustól és Gerald Ford elnöktől.

Messzire vezet tehát az Egyesült Államokból való kilépés gondolata. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Konföderáció milyen precedenssel szolgál az Európai Unió számára, főleg a brexit után. De ez már egy másik történet.”