„Átirányítás szükséges” – megint botrányos, ami a magyar válogatott meccsének jegyértékesítése során történik

Telefonról és táblagépről sem enged belépni, az MLSZ üzent.

Írország történelmet írt: az ország elnökévé Catherine Connollyt, egy nyíltan rendszerkritikus, baloldali populistát választották. A győzelem az elitellenes hangulat diadala – és figyelmeztetés: a populizmus már nem csak jobbról érkezik.

Jack Traynor ír történész, az MCC vendégoktatójának írása az ír elnökválasztásról
***
Az elmúlt években közhellyé vált az állítás, miszerint
„Írország sem immunis a populizmusra”.
Miközben agytrösztök, médiaszereplők és politikusok gyakran figyelmeztették a közvéleményt, hogy éberen kell őrködniük a populizmus esetleges felemelkedése felett, eddig nem láthattunk radikális párt vagy jelölt jelentős választási áttörését. Azonban Catherine Connolly elsöprő győzelme 2025 októberében, amikor Írország elnökévé választották, radikális fejleményt jelent az ír politikában.
A választás előtt a liberális publicista, Fintan O’Toole Connolyt „a liberális Írország alternatívájaként” jellemezte, míg a konzervatív kommentátor, John McGuirk Donald Trump 2016-os jelöléséhez hasonlította őt. A legfontosabb különbség az új ír elnök és „populista” társai között az, hogy Connolly a politikai baloldalról érkezik. Nyíltan vállalt nézetei az Európai Unióról, a militarizációról és a geopolitikáról határozottan rendszerellenes alakot rajzolnak róla.
A győzelem puszta ténye mellett a választás során a miniszterelnök kedvenc jelöltje is kénytelen volt megszakítani kampányát a választás közepén.
Ebben a választásban az antielit erők döntő csapást mértek.
Bár az ír elnök az államfő és a védelmi erők főparancsnoka, az elnöki hivatal nagyrészt szimbolikus, ceremoniális szerepet tölt be. A tényleges politikai hatalom a miniszterelnök vezette kormány kezében van.
1990-ig a tisztséget szinte kizárólag a Fianna Fáil párt egykori nagynevű politikusai töltötték be – ez volt a 20. századi ír politika meghatározó pártja.
1990-ben azonban az elnöki hivatal jellege megváltozott Mary Robinson megválasztásával. Robinson, liberális és független szenátor volt, aki első nőként drámai győzelmet aratott Fianna Fáil-ellenfele felett, megváltoztatva az elnökség hangvételét. Az elnökség „feminizáltabbá” vált (ahogyan kampánytanácsadója, Eoghan Harris fogalmazott). Az elnöki szerep az együttérzésre, méltóságra és tiszteletre helyeződött át.
1997-re az öt elnökjelölt közül négy nő volt.
A Fianna Fáil által támogatott Mary McAleese nyerte a választást, és tizennégy éven át töltötte be a tisztséget.
2011-ben Michael D. Higgins (az egykori Munkáspárti politikus) lett az elnök, akit 2018-ban újraválasztottak. Második ciklusa során Higgins egyre határozottabban szólalt meg nemzetközi kérdésekben, például Palesztina és az „emberi jogok” ügyében. Ez precedenst teremtett az aktívabb elnöki szerepre, amelyet Connolly várhatóan tovább mélyít.
A 2025-ös választás különlegessége volt a jelöltek alacsony száma: mindössze három jelöltet neveztek. A kampány utolsó hónapjára ez kettőre csökkent. Ezzel szemben 2018-ban hat, 2011-ben pedig hét jelölt indult. Az idei jelöltlista szűkössége nem az érdeklődés hiányát tükrözte, hanem a magas jelölési küszöböt (húsz parlamenti képviselő vagy négy önkormányzat támogatása kellett).
Maria Steen, katolikus konzervatív aktivista, közel került a jelöléshez: 18 képviselő támogatását szerezte meg, de ez kevésnek bizonyult, így nem kerülhetett a szavazólapra.
A két jelöltre szűkült választás általános elégedetlenséget váltott ki, és kiváltotta a „Rontsd el a szavazatod!” kampányt, amely a tiltakozó szavazókat arra buzdította, hogy érvénytelenítsék szavazólapjukat, például egy nagy „X” rajzolásával. Minden érvénytelen szavazatot hivatalosan regisztrálnak.
Végül a választók figyelemre méltó 13 százaléka szavazott érvénytelenül – ez a szám szinte minden választókerületben meghaladta Jim Gavin szavazatarányát. Néhány helyen több érvénytelen szavazat volt, mint ahányan Humphreysra vagy Gavinre voksoltak. Ilyen mértékű jelenségre még nem volt példa az ír választástörténetben.
A kormánypártokon belül is volt elégedetlenség a jelöltválasztással kapcsolatban. Kezdetben Mairead McGuinness, volt európai biztos és az Európai Parlament alelnöke tűnt a legesélyesebb jelöltnek. Az EU-ban elismert politikai súlya miatt McGuinness alkalmasnak látszott arra, hogy erősítse Írország európai pozícióját. Ám drámai fordulatként augusztus közepén egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett, így a jobbközép Fine Gael pártnak (a Fianna Fáil-lal közös kormánykoalíció tagja) új jelöltet kellett találnia.
Szeptember elején a Fine Gael Heather Humphreyst egykori minisztert választotta jelöltjének, aki nem mellesleg az ír protestáns kisebbség tagja. A Fianna Fáil belső dilemmával nézett szembe: 25 éve nem indított elnökjelöltet. Felmerült Bertie Ahern, korábbi miniszterelnök neve is, aki megosztó személyiség a párton belül és az egész országban is. Bár dicsérték az északír békefolyamatban játszott szerepéért és a gazdasági fellendülésért, korrupciós vádak is megfogalmazódtak ellene. Az EP képviselő Billy Kelleher is szerette volna elnyerni a jelölést, de a pártelnök és miniszterelnök Micheál Martin – Ahern ellenfele – új, politikán kívüli jelöltet keresett, és végül a dublini futballedzőre, Jim Gavinre esett a választása.
Gavin, a politika újonca, nehezen boldogult a személyiségközpontú és médiavezérelt kampányban. Amikor a sajtó rákérdezett egy botrányra – miszerint bérbeadóként nem fizetett vissza egy tévesen átutalt összeget –, Gavin október 5-én visszalépett, bár neve a szavazólapon maradt.
A legfigyelemreméltóbb jelölt és végül a győztes Catherine Connolly volt, független politikus, a parlament korábbi alelnöke. Connolly szókimondó nézeteiről ismert, különösen háborús és békekérdésekben. Egy 2018-as szíriai tényfeltáró útja miatt ellenfelei azzal vádolták, hogy túl engedékeny az Aszad-rezsimmel szemben.
Emellett az EU-szerződések – köztük a Nizzai és a Lisszaboni Szerződés – ellen kampányolt, azzal érvelve, hogy ezek fokozzák az EU militarizációját és csökkentik Írország szuverenitását. Legutóbb Izraelt és az Egyesült Államokat bírálta a leghatározottabban. Kétségtelenül ő lesz a leginkább Palesztina-párti államfő az EU-ban.
Connolly kampányát több balközép párt is támogatta, köztük a Szociáldemokraták, a Munkáspárt és a Zöldek. Az utóbbi kettőben néhány centristább képviselő viszont átszavazott Humphreysra.
Connolly kampányának nagy lendületet adott a Sinn Féin támogatása, amely a legnagyobb ellenzéki párt. A Sinn Féin hónapokig fontolgatta saját jelölt indítását, de végül bölcsen csatlakozott a Connolly mögött formálódó koalícióhoz.
A kampány végén Humphreys hangneme is megváltozott: a kezdeti népies üzenetek helyét átvette egy éles ultimátum – vagy választanak egy „fősodorhoz tartozó”, biztonságos jelöltet (őt magát), vagy kockára teszik Írország helyét az EU-ban és a világban egy szókimondó lázadó megválasztásával.
A közvélemény-kutatások a választás előtti héten Connolly fölényes vezetését mutatták. Bár mindenki biztos volt előnyében, a győzelem mértéke mindenkit meglepett: október 24-én Connolly 63 százalékkal győzött Humphreys 29 százalékával szemben, Gavin pedig 7 százalékon maradt. Connolly győzelme egyértelműen az ír társadalom antielit érzületének köszönhető, amely illeszkedik a nemzetközi trendekhez. Ezt a hangulatot a 13 százalékos érvénytelen szavazatarány is megerősítette.
Míg más országokban a jobboldali populizmus emelkedik, Írország különutasnak bizonyult: baloldali populistát választott elnöknek.
Bár az elnöki hivatal gyakorlati hatalma továbbra is korlátozott, most egy szókimondó baloldali politikus tölti be a posztot, aki szemben áll a kormányzattal. Hogy ez az elitellenes lázadás megismétlődik-e a következő parlamenti választáson, az még kérdéses.
Nyitókép: Catherine Connolly győzelme bejelentése után. Forrás: Paul Faith / AFP