Richard Morgan: A holtak szava

„Azonban akármennyire is érdekes ez a szál, sajnos érzem A holtak szaván, hogy bizony egy trilógia középső részéről van szó. Meglehetősen átvezetés jellege van a mostani eseményeknek: Morgan inkább csak megágyaz a későbbi történéseknek, de ha megfenyegetnének sem tudnám elmondani, mi tartott közel ötszáz oldalig ebben a könyvben (talán a fülszöveg-író is hasonló problémában szenvedett, amikor egy súlyosan spoileres bemutatót írt a kötetre). Valószínűleg ennek köszönhető, hogy ezúttal sokkal kevésbé vitt magával a cselekmény, mint az előző részben – akármennyire is érdekeltek az események, akármennyire is hangulatosak a leírások (különösen Ringil Szürke Helyeken töltött ideje), akármennyire is jól szórakoztam a párbeszédeken (Ringil továbbra is fenomenális, imádom minden beszólogatós-gúnyolódó mondatát) vagy a karakterek botlásain (Egar megmosolyogtatóan mélyre ásta magát... unalmában), kissé szétesik a kötet íve, és nem egészen érti az ember, mi mindennek a célja.

Annak mindenesetre örülök, hogy a kemény, véres és realisztikus hangulat a régi, no meg azonos nemű szereplők közti szexjelenetből most sincs hiány (bár mintha egy fokkal kevésbé lettek volna harsányak) – úgyhogy akinek bírja a gyomra a durva részeket, annak a mostani részt is ajánlom. Mindent összevetve mégis nehéz értékelnem A holtak szavát: egyrészt Az acél emlékéhez képest visszalépésnek érzem, és aki már az első rész után is bizonytalan volt a folytatásban, annak lehet, hogy nem most érdemes folytatnia a sorozatot (hanem majd a harmadik résszel együtt). Másrészt viszont apró részleteiben annyi meglepő tény vagy izgalmas újdonság rejtőzik, hogy mégis pozitívba fordul át az élményem, és nem tudok igazán haragudni Morganre azért, mert a trilógia középső része ennyire középső részként viselkedik. De aztán most már jöjjön a mindent felülmúló finálé!”