Az esküvő egy régi hagyomány, egy egyházi ünnep és egy polgári szerződés, amely számos jogot biztosít. Ebből a hármasságból bárki kedvére szemezgethet, kivéve, ha történetesen nem heteroszexuális. Ha valaki az LMBTQ közösséghez tartozik, akkor neki nem jár sem a hagyomány, sem az ünnep, sem a jogok. Mégpedig azért nem, mert sem a közösség, sem az egyház, sem az állam nem fogadja el egyenjogú tagjainak azokat, akik nem heteroszexuálisok. Természetesen létezik az érvelés, miszerint az esküvő évszázadok óta férfi és nő közösségét jelenti. Férj és feleség nem lehet két férfi vagy két nő, ahogy két majom sem lehet. Az érvelés úgy folytatódik, hogy ráadásul senki sem tiltja azt, hogy két férfi vagy két nő együtt éljen: lehetnek akár bejegyzett élettársak is. Gyereket már nem szerencsés, ha vállalnak, és talán éppen ezért az esküvőről is mondjanak le. Mivel nem tudnak gyermeket nemzeni, és ezáltal nem biztosítják a faj, a nemzet és a család fennmaradását, abból az intézményből sem részesülhetnek, amely ezt a szentháromságot hivatott biztosítani. Akik ellenzik, hogy az LMBTQ közösség tagjai kedvükre házasodjanak, azok elsősorban azért aggódnak, mert ezzel egy olyan világ nyílna meg számukra, amelyben nem érzik magukat komfortosan. Mit jelent az esküvő, ha két férfi csókolja meg egymást? Hogyan is adhatná erre az Úr áldását egy pap? Mi értelme ennek, ha természetes úton nem is tudnak szaporodni? Hova jutna az emberiség, ha minden mindennel keveredhetne, ha már a házasság sem lehetne az, amiért létrejött?
Egy férfi-nő viszony semmivel sem tartósabb egy férfi-férfi vagy egy nő-nő viszonynál. Azt csak egy tájékozatlan vagy rosszindulatú ember állíthatja, hogy az azonos neműek képtelenek a tartós kapcsolatra, mert »két deviáns, akik szórakozásból álltak össze az első nehézségnél elhagyják egymást«. Rengeteg gyermek születik olyan családba, ahol a férfi-nő kapcsolatot kizárólag az a félelem tartja össze, hogy »mit mondanának a szomszédok«. A felnőtt kapcsolathoz felnőtt emberek kellenek. Tehát a tartós kapcsolat alapja nem a hagyomány, hanem az érintettek közötti valódi bizalom. A két fél köti a szövetséget, amelyet a közösség legfeljebb üdvözöl. Sok heteroszexuális családba nem érkezik gyerek, mert vagy a férfi vagy a nő alkalmatlan a megtermékenyítésre, illetve megtermékenyülésre. Ők is szeretnének gyermeket, ezért vagy mesterséges megtermékenyítéssel, vagy örökbefogadással válnak családdá. Ez volna az útja az azonos neműek gyerekvállalásának is. Ezen a ponton nincsen semmi különbség. Na ja, mondhatnák sokan, a »beteg heterók« valóban hasonlítanak az »egészséges melegekre«, ami épp az utóbbiak sérült állapotát jelzi. A sérülés azonban a társadalom reakciójából következik. Miután a közösség nem engedi meg a nem heteroszexuálisoknak, hogy maguk dönthessenek az együttélésük minősítéséről, így az együttélésük minősége romlik. Az, hogy nem vagyok heteroszexuális, az nem azért van, mert lázadok a heteroszexuálisok ellen, hanem mert így érzem magam jól a bőrömben: így vagyok teljes értékű, így vagyok boldog, így vagyok ember. Ha tehát nem engedjük meg, hogy egy nem heteroszexuális ember házasodjon és gyereket vállaljon, akkor nem engedjük meg, hogy ezek az emberek boldog és felelős tagjai legyenek a közösségünknek. Cserébe viszont engedjük, sőt megköveteljük, hogy a heterók házasodjanak és gyereket vállaljanak akkor is, ha ehhez semmi kedvük. A társadalom épp úgy megbélyegzi azokat a heteró nőket és férfiakat (leginkább a nőket), akik nem házasodnak és nem vállalnak gyereket, mint azokat a nem heteró nőket vagy férfiakat, akik szeretnének megházasodni és gyereket vállalni.
A hagyomány, a vallás és a jog így tesz tönkre életeket a heterók és a nem heterók között. Az egyiket kötelezi, a másikat tiltja. Pedig milyen egyszerű volna ez az egész. Rábíznánk az emberekre, hogy úgy éljenek, ahogy szeretnének, és akik úgy döntenek (függetlenül a szexuális orientációjuktól), hogy házasodni és gyereket nevelni szeretnének, azoknak ezt lehetőséget megadnánk. Én egy olyan heteró vagyok, aki megházasodott és családban él, de soha nem tenném kötelezővé ezt az életformát senki számára, viszont soha nem is tiltanám ugyanezt az életformát senkitől, függetlenül attól, hogy kit szeret. Akik azért aggódnak, mert egyre kevesebb az egészséges családból érkező, mentálisan ép gyermek, azok jobban tennék, ha beengednék a klubba a nem heteroszexuálisokat is. A gyerekek szexuális orientációja nem attól függ, hogy kik nevelik. Ráadásul, ha a nem heteroszexuális is teljes értékű tagja a társadalomnak, akkor nem mindegy? A mindannyiunk közössége sokkal tartósabb és ellenállóbb a kiválasztottak közösségénél. Ha értik, mire gondolok.”