Neil Gaiman: Északi mitológia

„Érdekes, hogy milyen jól működnek ezek a történetek a huszonegyedik században is. Sőt, sok olyan elemet is tartalmaznak, amik abszolút ellentmondanak a fantasyt és a mitológiát övező sztereotípiáknak. Arra számítanánk, hogy a karakterek kétdimenziós sablonfigurák, minden vagy fekete vagy fehér, súlyosan maszkulin és talán erőltetetten heroikus, de nem így van. Sok szereplő váratlanul kidolgozott személyiséggel bír, az isteneknél sokszor kedvelhetőbbek ősi ellenfeleik, az óriások, ugyanakkor olyan szereplő nem nagyon van, akivel maradéktalanul érdemes lenne azonosulni - megidézve a valódi antihősös (dark-) fantasyk szellemiségét. De attól sem kell félni, hogy túlságosan komor lenne, vannak ugyan sötétebb, drámaibb epizódok, de humor (A halhatatlanság almáiban mondjuk meglehetősen sajátos, de attól még humor) és szépség is akad.

A kötet ismert forrásokból merít, úgyhogy valódi újdonságokra nem kell számítani, sem pedig kritikai-filológiai elemzésre, ez egyszerűen szerelemprojekt és/vagy kultúrmisszió. Gaiman elég ismert szerző ahhoz, hogy a nevével a borítón azok is kézbe vegyék, akik más kiadásban nem olvasnának el egy hasonló gyűjteményt, ám ez nem von le semmit az értékéből. Ebből adódóan a kötet elsősorban a nagyközönségnek szól (de semmiképpen sem gyerekeknek!), olvasmányos, szórakoztató és ahogy Gaiman a beveztőben is utal rá, megmutatja a popkultúrából ismerős karakterek valódi hátterét. De a stílus, a hangulat és a plusz árnyalatok miatt a témát alaposabban ismerők is élvezni fogják, nem lehet mellélőni vele.”