A gyermekeink talán tényleg látni fogják a többnyelvű táblákat Kolozsváron

„Akárhogyan is történjék, marad az egész cirkusznak valami kellemetlen utóíze: hogy egyszerű, magától értetődő dolgok megvalósulására kell(ett) rengeteg hasznos energiát fordítani, és hogy nem íratlan együttélési normák körül spontánul kialakuló polgári konszenzus, hanem – az átlagpolgár szemszögéből – formáljogi csűrés-csavarás szükséges a sikerhez. Hogy csak a törvény betűje számít, ha számít, és sosem a szelleme.

És ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy Klausenburgot most már végképp elvesztettük. A város szász/német identitásának átmentésére nincsen megfelelő paragrafus, mint ahogy szászok sem igen vannak már, leszámítva a Cotroceni-palotát, de annak a lakója mostanság szemlátomást más jellegű problémákkal van elfoglalva. És reménytelen arról beszélni, hogy egy város nem pusztán azokat jelenti, akik jelenleg éppen itt élnek, hanem azokat is, akik révén azzá vált, ami; hogy az épületek, utcák, terek, ahol naponta mozgunk, nem esetleges és lecserélhető díszletelemek, hanem szervesen tartoznak hozzá mindahhoz, amit Cluj–Kolozsvár–Klausenburg jelent, és hogy ebben semmilyen bíróság nem tud dönteni.”