Ki az életünk kapitánya?

(...)

„Különösen nehéz tizenévesként, ebben az átmeneti, viharos, feszültségekkel teli időszakban válaszokat adni erre a dilemmára. Ha a kamasz életéből hiányzik a szerető és elfogadó, de ugyanakkor határokat is szabó szülői attitűd, nagyon könnyen eltévesztheti az irányt és kicsúszhat a lába alól a talaj.

(...)

Ross Campbell pszichiáter szerint szülőként az alábbi tényezőket fontos figyelembe venni a kamasz gyermek nevelése során:

• A szülők által közvetített érzelmi stabilitás, higgadtság és önfegyelem példaértékű a gyermek számára, tiszteletet ébreszt benne, így fontos segítség a határok felállítása valamint a fegyelmezés során, mivel megerősíti a tekintélyt illetve a tizenéves bizalmát a szüleiben.
• A feltétel nélküli szeretet alapvető fontosságú a kamasz gyermek helyes önértékelése, illetve a szülő-gyerek kapcsolat szempontjából. A szülő szeretete ad a serdülőnek bátorságot és energiát ahhoz, hogy megtalálja az útját, vállalja önmagát és magvalósítsa a céljait. A szeretet szóbeli és viselkedéses kinyilvánítása nem függhet attól, hogy a gyermek hogy néz ki, milyen tulajdonságokkal bír, vagy éppen hogyan viselkedik.
• A kitüntetett figyelem hatalmas erővel bír a kamasz gyermek életében. Osztatlan és maradéktalan figyelmét a szülő leginkább a négyszemközti együttlétek során biztosíthatja gyermeke számára. A tizenévesek gyakran viselkednek szélsőségesen, így sokszor nem könnyű megközelíteni őket. Lehet, hogy a gyermek nem pont akkor lesz közlékeny hangulatban, amikor a szülő zsúfolt napirendjéből feleszmélve kész a meghitt beszélgetésre időt szakítani. Fontos tehát, hogy a serdülő érezze, a szülő bármikor a rendelkezésére áll, bármikor hozzáfordulhat a problémáival és nehézségeivel.
• A kamasz már nem kisgyermek, mégis igényli a testi közelséget és a szülei meleg, óvó tekintetét. Az ölelés, valamint a hát, a kar, a váll megérintése, megsimogatása az irántuk érzett szeretet és törődés egyik legegyszerűbb, mégis rendkívül hatásos kifejezése.
• A függetlenségi törekvés természetes és normális életkori sajátosság, ezért a gyermek önállósodásának, felnőtté válásának folyamatát mindenképp támogatni kell. Ahogy nő a gyermek, a szülői irányítás szerepét fokozatosan átveheti a szülői bizalom és az elengedés, ezáltal is felkészítve a gyermeket az önálló független felnőtt életre, illetve a szülőktől való elszakadásra.”

(...)