Szinte esélytelen a jelenlegi szabályok mellett sikerre vinni egy népszavazást, mire föl mégis ez a nagy bázisdemokratikus lendület?
Makk János írása
Fekete-Győr Andrást kérdezték, mi mindenről kellene még referendumot tartani, ha az olimpiáról itten már megkérdezték a népet. A válasz elsőre meghökkentő. „Nem kell mindenről népszavazni, azért ott van képviseleti demokrácia intézménye.”
Most akkor népszavazáspárti a Momentum vagy sem? – értetlenkedhetnénk. De ne tegyük! Inkább tekintsünk ki az aktuálpolitikai kontextusból és vegyük észre: a népszavazásokat a közgondolkodás változása ihleti, nem a politikai szervezetek kisstílű játékai.
A népszavazási kezdeményezések dömpingje ugyanis érdekes módon éppen akkor indult be, amikor a kormány alaposan visszavágta a részvételi demokrácia intézményeit: eltörölték a népi kezdeményezést, az érvényességi küszöböt pedig 25%-ról 50%-ra emelték. Nyilvánvalóan így a sikeres népszavazás esélye lecsökkent, ezzel pedig a pártoknak egy népszavazási kampány jóval kevésbé kifizetődő, mint korábban.
A 2013-as módosítás óta mégis volt egy vasárnapi boltbezárásról szóló MSZP-s kezdeményezés, ami az emlékezetes kopasz-botrányba fulladt a Nemzeti Választási Irodánál. A kvótareferendum megtartása után pedig itt a friss nolimpiás aláírásgyűjtés, és úgy tűnik, a sikeren felbuzdulva az LMP szintén próbálkozna, mégpedig egy Paks2-ről szóló népszavazással.
Szinte esélytelen a jelenlegi szabályok mellett sikerre vinni egy népszavazást, mire föl mégis ez a nagy bázisdemokratikus lendület?
A választ a közvélemény-kutatások szürke számai mutatják: látványosan erodálódik a legitimitás a politikai rendszer teljes palettáján.
Ezen az – Ipsos adatain alapuló – ábrán három ebből a szempontból lényeges összefüggést lehet látni:
A rejtőzködők aránya minden választás idejére lecsökken és a ciklus közben egyre magasabb, azaz a választási ígéretek és a politikai erőviszonyok letisztulása segíti a választói preferenciák kinyilvánítását.
A második Orbán-kormány alatt a politikai pártok társadalmi támogatottsága minden korábbinál alacsonyabb volt, azaz igen súlyos legitimitási válsággal kellett szembenéznie a (parlamenti) pártoknak.
A legutolsó számok itt 2015 szeptemberéből valók (a későbbi számokat itt tekintheti meg), amikor az előző ciklushoz hasonló tendencia kezdett kirajzolódni, ráadásul az egyéb pártot támogatók aránya is 5% közelébe került.
A statisztika nem minden persze. Annyit magyaráz többnyire, amennyit belelátunk. Azt viszont lássuk be függetlenül mindettől, hogy a népszavazások növelhetik a társadalom politikai aktivitását, hiszen (elméletileg) a nép jobban bevonva érzi magát, ha megkérdezik.
Valószínű tehát, hogy a mostani konzultációs és népszavazási kísérletek – ahogy most a Momentumé is – egyáltalán nem a részvételi demokrácia fejlődéséről szólnak, hanem a politika talán számító, talán kétségbeesett legitimációs kísérletéről, amelyet a választók fokozódó inaktivitása vált ki.
A korábbi miniszter szerint ha valahol korlátozzuk vagy megszüntetjük a nyilvánosan ellenőrizhető politikát, ott megjelenik a nyilvánosság elől eldugott és nem ellenőrizhető csatornákon zajló érdekérvényesítés. „Persze, ki tudja. Talán éppen ez a cél...”
Ami a Mediaworks-harcostársakkal történik, az szégyene a közösségünknek.
A svájci választók elutasították a Svájci Néppárt kezdeményezését, de a Migrációkutató Intézet vezető elemzője szerint a szoros eredmény azt mutatja: a bevándorlás továbbra is az ország egyik legfontosabb politikai törésvonala.
A bécsi lap szerint a közjogi méltóságok leváltása a jogállamiság helyreállításának feltétele, a felmerülő alkotmányos aggályokat pedig elutasítják.
A lépések túlmutatnak az EU korrupcióellenes követelményein.
Orbán Viktor azt írta, az alaptörvény módosítása „nem érinti, róla szól”.
Ebben a három órában mérsékeljük a klímaberendezések használatát, helyette éjszaka vagy a hajnali órákban hűtsük le otthonunkat!
A szakmai ajánlást jóváhagyva a mai naptól Magyarország terrorfenyegetettségi fokozatát az eddigi 2-es (magas) szintről 3-as (közepes) szintre mérsékeltem.
