„Nos, Bertrand érezte, és meg is mutatta nekünk az elképzelhetetlent: azt a világot, amelyben mi a mindennapjainkat éljük, a szóban forgó gízai fiatalok esetében viszont kilátástalanságnak és álságosságnak érzékelünk. Buliznak, magas sarkút hordanak, és még IKEA is van? De hiszen ezek a mi kiváltságaink! Miért nem látják a valóságot, miért nem mennek ki a poros egyiptomi utcákra, várva, hogy valaki megerőszakolja őket?
Hiszen nyilván a gazdag gízai fiatalok tehetnek róla, hogy országukban nem mindenkinek adatott meg mindaz, ami nekik igen. S nyilván nem az a normális élet, amit ők élnek, hanem amit a történelem viharaiból kikeveredni nem tudó milliók. Az előbbi szinonimája az unalom, a sterilitás, a lélektelenség, az utóbbié a megrázó valóság. Arról is van persze képriportunk, csak át kell kattintani egy másik oldalra fűtött szobánk magányában, aztán megnézhetjük, hogyan halnak bele a háborúba más fiatalok, ahogy az megszokott. És ahogy arra ironikus módon a nyugati társadalmak is annyira vágyakoznak már évtizedek óta.
Beleszerettünk Harcosok klubja filozófiánkba, sterilitásként ábrázoljuk a normalitást, unalomként a nyugalmat, lélektelenségként azt, hogy néhány fiatal úgy élhet, ahogy a fiataloknak élniük kellene. A nyugodt, rendezett élet elvégre a mi valóságunk, s majd üres óráinkban filozofálunk egyet arról, miért élnek álomvilágban a gízai szerencsések, amikor azt hiszik, részük lehet ugyanabban a luxusban, mint nekünk, nyugatiaknak.”