„Volt, hogy úgy éreztük, a házastársunk egy idegen”

„»A feleségem nyugodt, türelmes nő, akinek meg kellett tanulnia kijönni lobbanékony, nagyszájú férje árnyékából. Szinte gyerekek voltunk, amikor összeházasodtunk, ő tizennyolc, én húsz. Mindent váltásban csináltunk, egyikünk délelőtt, másikunk délután járt egyetemre. Jöttek a gyerekek, mindketten pelenkáztunk, segítség nem nagyon volt, mert az én író-költő szüleim a második ifjúkorukat élték, az ő szülei teljes állásban tanítottak. 

Azt hittük, teljesen egyformák vagyunk, mert közös birodalmat építettünk. Aztán egyszer csak megjelentek a gyerekkori megvalósítatlan álmok.

Engem újra egyre jobban kezdett érdekelni a foci, őt a kutyaidomítás. Ő nem szerette a focit, engem meg hidegen hagytak a kutyák, és lassan úgy éreztük, ahogy igazán felnőtté váltunk, hogy a házastársunk egy idegen. Még szép, mi más lenne! Nehéz időszak volt, de az addiginál hatalmasabb eksztázisokat tartogatott, csak ki kellett küzdeni. Sokat olvastunk és próbáltunk párkapcsolattal foglalkozó előadásokra jártunk. A korábbi szimbiózis helyett létrejött egy olyan viszony, amelyben két szuverén lény él együtt borul össze.«”