Ebből az utóbbi okból következik, hogy az ember elkezdi keresni a támpontokat, figyeli, honnan tudhatná meg, jól végzi-e anyai, apai teendőit, vagy valamit változtatni kellene. Az egyik, és persze legfontosabb támpont a gyerek. Ha jól van, kiegyensúlyozott, derűs, akkor talán nem lehetünk olyan csapnivaló szülők.
De nincs csemete, aki mindig megnyugtatóan viselkedik, és amikor hisztérikusan tombol, ezredik rászólásra is az ellenkezőjét csinálja, csak ő nem tud viselkedni, miközben (a szülő úgy látja) a többi gyerek mind igen, akkor ott ugrál a kisördög az anyai, apai fejben, hogy ez vajon még normális-e, esetleg a gyerek nehezebb temperamentumú, vagy, ki kell mondani: elszúrták a nevelését, de rettentően és jóvátehetetlenül.