Sajtószabadság van

„Nagyjából három-négy éve észlelhető, hogy az ellenzéki bírálatok súlypontja a sajtószabadság, illetve a demokrácia »védelmének« irányába csúszott át. Ez korántsem jelenti azt, hogy a gazdaságpolitikai kritikák elcsendesedtek, sőt, de hangerejükben elmaradnak az új hajtástól, aminek fő motívuma szerint hazánkban diktatúra van.

Ezen időszak fő jellemzője egy sajátos kettősségben ragadható meg: egyrészt exponenciálisan nőtt az itthonról külföldre történő, döntő többségükben hamis alapokra épülő panaszkodások, árulkodások és feljelentések száma, másrészt itthon parlamenti és utcai molinók, flashmobok, performanszok, valamint színházi előadásoknak álcázott kormányellenes méreginjekciók színesítették az eszköztárt. Bármilyen furcsa, ezt az ámokfutásra emlékeztető folyamatot éppen az európai migrációs folyamatok médiakövetkezményei lassították le azzal, hogy kiderült: milyen is a sajtószabadság és a demokrácia, mondjuk Németországban.

Személy szerint jómagam nem tudok olyan témát megnevezni, amiről a hazai sajtó valamelyik szereplője ne írhatna szabadon. Persze a legutóbbi idők számos, nemegyszer meghökkentő változást hoztak.

Csak emlékeztetőül: a 2010-es választások előtt, amikor is erős baloldali médiaszél fújt, a Fidesz–KDNP-nek sokat segített a Hír TV, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió. Mára az ismert okok miatt sok minden átalakult a tévés, a rádiós, a nyomtatott és a netes piacon. Vannak új szereplők (Magyar Idők, Karc FM, 888.hu), és vannak a tulajdonos vagy a megváltozott helyzet által átprofilírozott médiumok. Ilyen az Index a maga újdonsült Jobbik-barátságával, a Magyar Nemzet, a Hír TV, a Lánchíd Rádió ellenzéki hangneme, a középre húzó Origó, továbbá megszűnt szereplők (Népszabadság). Ám domináns erőfölénye egyik oldalnak sincs.”