„Nagyjából három-négy éve észlelhető, hogy az ellenzéki bírálatok súlypontja a sajtószabadság, illetve a demokrácia »védelmének« irányába csúszott át. Ez korántsem jelenti azt, hogy a gazdaságpolitikai kritikák elcsendesedtek, sőt, de hangerejükben elmaradnak az új hajtástól, aminek fő motívuma szerint hazánkban diktatúra van.
Ezen időszak fő jellemzője egy sajátos kettősségben ragadható meg: egyrészt exponenciálisan nőtt az itthonról külföldre történő, döntő többségükben hamis alapokra épülő panaszkodások, árulkodások és feljelentések száma, másrészt itthon parlamenti és utcai molinók, flashmobok, performanszok, valamint színházi előadásoknak álcázott kormányellenes méreginjekciók színesítették az eszköztárt. Bármilyen furcsa, ezt az ámokfutásra emlékeztető folyamatot éppen az európai migrációs folyamatok médiakövetkezményei lassították le azzal, hogy kiderült: milyen is a sajtószabadság és a demokrácia, mondjuk Németországban.