Történelem előtti szülők

Néha ugyan apám hazahozta hétvégére a munkahelyéről (szigorú vetésforgóban zajlott a dolog a kollégák között), és akkor eszméletlenül sokat játszottunk vele, de egyébként közünk nem volt a számítógéphez. Aztán később egy Nyugaton élő rokon hozott egy gépet, kazettás programokkal…

2. Internet meg főleg nem

Néha már nekünk is nehéz elhinni, de gyerekkorunkban még csak nem is hallottunk az internetről. Ha kíváncsiak voltunk valamire, akkor megpróbáltuk előkaparni egy lexikonból, ha pedig az sem ment, akkor irány a könyvtár. Se Google, se Facebook, se híroldalak… kemény, nem?

3. Zenehallgatás az őskorban

A kétkazettás magnó volt az abszolút csúcs, szénné másolgattuk a kazettákat, és csináltuk a különböző összeállításokat. Minden lemezt az elejétől a végéig meghallgattunk, mert a walkmanbe túl drága volt az elem a tekergetéshez (vagy fogtuk a ceruzát és átpörgettük kézzel). Se iPod, se mp3, se mobilos zenehallgatás nem volt, és ha meg akartunk hallgatni egy számot, akkor vagy felvettük a rádióból (!), ha adták, vagy megpróbáltuk megszerezni mástól. Szóval semmi YouTube.

4. Se netes zene, se netes mozi

Ha már YouTube. Spotify, Netflix, és társaik? Bármilyen sorozat, film, most megjelent zene azonnal elérhetően? Még álmainkban sem volt ilyen. Kis szerencsével egy-két év késéssel bemutattak néhány amerikai filmet a mozikban, a lengyelpiacokon, vagy itt-ott beszerzett jugoszláv kiadású kazettákon, lemezeken. Pult alól megszereztük a legújabb albumokat, de a manapság természetesnek vett elképesztő választék sehol sem volt.

5. Kábeltévé? Ugyan!

Kezdjük ott, hogy hétfőnként még tévé sem volt, a kettesen délután kezdődött a műsor, de abban sem volt sok köszönet. Meséből az esti volt (és nem tucatnyi csatorna), focimeccsből azt néztük, amit a tévé adott (és nem válogattuk ki a topbajnokságok közül a kedvenc mérkőzéseket), se hír-, se mozi-, se zenecsatornák nem voltak. (Ezen a gyerekeim különösen kibuktak.)

6. És persze mobil sem volt

Nem hogy mobil sem volt, de még a vezetékes telefonra is éveket (rosszabb esetben: évtizedeket) kellett várni. Az ember reggel elment az iskolába, és amíg haza nem ért, addig a szülei csak remélhették, hogy minden rendben van vele.

7. Mi került az asztalra?

Az egyik gyerekem a sushit imádja, a másik a tengeri herkentyűket (fene a gusztusukat…). Amikor mondtam nekik, hogy gyerekként még csak halvány fogalmam sem volt arról, hogy létezik sushi (max. valamilyen könyvben olvashattam róla, de kóstolásra esély sem volt), akkor elég furcsán néztek. Ami pedig a legközelebb állt a herkentyűhöz, az a ponty és a keszeg volt, amit a Tiszában fogtunk (jó, néha horogra akadt egy-két kecsege is, de az volt a csúcs). Szóval az, hogy szinte bármilyen nép ételét megtaláljuk akár étteremben, akár boltban, hogy utána magunk készítsük el – na, ez nem volt.

Nyilván mindenki órákig tudná még sorolni a hasonló dolgokat, de itt most elvágjuk a fonalat, hogy majd máskor esetleg felvehessük. Mindenesetre érdekes belegondolni, hova jutottunk egy emberöltőn belül, és azért ezek jó változások.”