ObaMa-holnap

„2012-es újraválasztásánál Oszama bin Laden likvidálásán talán az egyetlen komolyabb muníciót az Obamacare néven elhíresült egészségügyi reform törvényhozással, majd a Legfelsőbb Bírósággal történő elfogadtatása szolgáltatta – ez végül zöld utat nyitott a biztosítással rendelkező állampolgárok körének nagymérvű kiszélesítéséhez (mintegy húszmillió amerikairól van szó, s talán pontosan ezt az egyetlen vívmányt nem kellene a republikánus többségnek megtorpedóznia, hacsak nincsen legalább hasonló mérvű javaslat a tarsolyukban).

Második elnöki ciklusát mérlegelve talán még szerényebb hagyatékról adhatunk számot. Bírálói szerint a »legrelevánsabb« rendelkezésének az számít, hogy elnöki rendeletben tette lehetővé a transzneműek illemhely-használatát [8] – valljuk be, talán mégsem az a legégetőbb probléma válságokkal bőven traktált világunkban, hogy a magát Andreaként aposztrofáló András végül melyik helyiségbe lép be a dolgát könnyítendő. (Olvasatunkban hasonlóan felesleges és elcsépelt fejleménynek tekinthető a melegházasság törvényi akadályainak kiiktatása, bár az abortusz kérdéséhez semlegesen viszonyulunk.) Az iraki és afganisztáni csapatkivonásokat követően az újabb demokrácia-export keretébe ágyazott Arab Tavasz eszkalálódása, és a bukott államiság szimptómáit mutató államok számának térségbeli gyarapodása nem kis mértékben járult hozzá az Iszlám Állam megerősödéséhez, és az Európát sújtó migrációs krízishez. Az Oroszországi Föderációval szembeni, kérlelhetetlenül rigorózusra szabott politika – figyelmen kívül hagyva a kapcsolatok normalizálására 2009-ben tett kísérletet [9] – már-már a hidegháborús retorika újbóli feléledését eredményezte. A demokrata kormányzás ideje alatt az amerikai nagybácsi a kétoldalú kapcsolatok tekintetében nem egyszer terjeszkedett túl a diplomáciai kapcsolatok által indokolt keretek hatályán – gondoljunk csak a Mark Palmer hiperaktivitásával vetekedő André Goodfriend tevékenységére, vagy a más államok mellett hazánkat is számtalan alkalommal ért kritikákra. A szabadkereskedelmi preferenciák kritika nélküli előtérbe állítása szintén nem a globális egyenlőtlenségek mérséklését szolgálta (s ezen a téren talán éppen a protekcionizmus színeiben tetszelgő Trump lehet az, aki az utolsó szöget is beverheti az USA és az EU között folytatott tárgyalások eredményeként körvonalazódott TTIP-egyezmény koporsójába). Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy nagymértékben hozzájárult a klímaváltozás elleni küzdelem hathatósabbá tételéhez, és az Iráni Iszlám Köztársasággal kötött ún. atomegyezmény kimunkálása is jó célok mentén történt. Kitűnően ismerte fel a szociális médiában rejlő páratlan lehetőségeket, és mindig makulátlan megjelenése, gentleman mivolta, illetve humora is szerethetőbbé tette annál, ami a fentebb elemzett nyolc esztendőnyi elnöki produkciója alapján indokolt volna.

Rövid elemzésünket olvasva talán sokan jutottak arra a verdiktre, mint a híres orosz író, Fjodor Dosztojevszkij: Kolumbusz nem akkor volt boldog, amikor felfedezte Amerikát, hanem akkor, amikor még csak kereste. [10] Valahogy az amerikaiak is így viszonyulhatnak Obama tevékenységéhez: ti. nem akkor voltak boldogok, amikor felfedezték Obamát, hanem akkor, amikor még csak keresték…”