Vastaps a Jóistennek (2004)

2017. január 16. 09:50

Mi, hívők – tudván, hogy ő is akarja a túlélésünket – Istenbe mindig kapaszkodhatunk. Interjú.

2017. január 16. 09:50
Olofsson Placid
Válasz.hu

Azért ma már dicsőség, ha valakit akkoriban meghurcoltak.

Hallottam már én is kérkedőket. Pedig nem voltunk hősök, sem vértanúk. Vittek minket, s a választásunk csak annyiban állt: túl akarjuk-e élni vagy sem. És mi túl akartuk élni azt a poklot, ezért fölállítottunk négy alapszabályt. Ezek egyébként a mostani magyar életre is érvényesek. Mert ami ma van, azt is túl kell élni.

Hogyan?

Először is: a szenvedést nem szabad dramatizálni, panaszkodni tilos. Pedig ma nagy divat. Másodszor: észre kell venni és meg kell örvendezni az élet apró örömeit. A harmadik szabály: nem szabad magunkat mindenkinél különbnek tekinteni, de az adott helyzetben meg kell mutatni, hogy értékesebbek, nemesebbek vagyunk. Ez mozgósítja az emberben a túlélés energiáit. Negyedszer: mi, hívők - tudván, hogy ő is akarja a túlélésünket - Istenbe mindig kapaszkodhatunk.

Néha azért kötélre is szükség volt odakint.

Bizony, amikor jött a vjuga, a hóvihar, és csak kötélbe kapaszkodva tudtunk araszolni a barakkok között, nemegyszer mínusz 46 fokban. Rettenetes volt. A tizenhét méter széles, három méter magas kerítés, szántással, elektromos drótokkal: megszűnt. Befújta a hó. Nyugodtan kigyalogolhattunk volna. Persze olyan időben kétezer-ötszáz kilométert gyalogolni aligha lehetett. Néhányan az elején megpróbáltak szökni, de őket elkapták. A társaság egyik fele ilyenkor kapott öt évet pluszba, a másik felét pedig szitává lőtték, s a hullákat elrettentésül kirakták közszemlére. Úgyhogy szökni lehetetlen volt. Ha valaki meghalt - ez igen sűrűn előfordult -, faládába tették, abban vitték ki a lágerből. A kapunál keresztüldöfték a halott szívét, hogy élve véletlenül se kerülhessen ki senki.

Ilyen körülmények között még misézett is.

Azt szoktam mondani: lelki szakmunkás vagyok. Ott is az volt a feladatom, hogy tartsam a lelket az emberekben. A Jóisten pedig segített. A lengyelek kaptak a csomagjukban ostyalapot, ez náluk karácsonyi népszokás - azzal tudtam misézni. Amikor az elfogyott, összeakadtam egy izraelita fogolytársammal, aki a moszkvai izraelita hitközségtől kapta a maceszt. Elintézte, hogy nekem is küldjenek két kilóval. Kelyhet is fusiztak a gyárban. Bor persze nem volt. A megoldás páter Leoni, olasz jezsuita rabtársunk személyében jött. Ő mondta, hogy XII. Pius pápa még negyvenkettőben hozott egy rendeletet - amikor Kuvait, Szaúd- Arábia, Jemen és Szudán áttért az iszlám törvényre, mely köztudomásúan alkoholellenes -, hogy szükség esetén erjesztetlen szőlőlével is lehet misézni. Így aztán kaukázusi fogolytársaim csomagban kapott szőlőjéből »miseborunk« is lett.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. június 21. 10:22
Volt alkalmam személyesen is találkozni, beszélni Placid atyával. Akivel szóba állt az a bűvkörébe került. Sugárzott belőle az élet- és emberszeretet, a derű, és a jóság. Isten nyugosztalja!
2017. április 26. 13:44
Csodálatos személyiség volt! Sit tibi terra levis.
raber
2017. március 06. 13:03
Na, ez a különbség két pap között: az egyik sugárzó, hiteles Isten embere, a másik meg egy népszerűségre hajtó médiaceleb. Kár, hogy olyan sokan vannak az utóbbiak, és olyan sokat folynak a csapból is.
Sulammit
2017. március 06. 13:03
Nyugodjál békében, drága Placid atya! Pont a napokban néztem meg ismét, az egyik előadásodat. Tudom, hogy sok az a 101 év, de olyan jó, hogy ilyen sokáig köztünk voltál. Kérlek, hogy szólj egypár jó szót értünk is Jézusnál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!