Mulattató volt mindenesetre, mennyire nem értik. Itt ez a Trump. Nőket sértegetett. Aztán mégis több fehér nő szavazott rá, mint az aranyos Romney-ra korábban? A libsi válasz: mindent átitat a hímsovinizmus. A rendszer bedarál, átformál, a nő nem ismeri fel saját érdekét, önként megfelel rá osztott, elnyomott szerepének. Kényszeríteni kellene, hogy szabadon meneteljen a történelem jó oldalán, de nem lehet, hiszen a sovén rendszer, a fasisztoid társadalom bedarálta, hogy ne is ismerje fel saját érdekét.
Pedig nagyon is felismerte a saját érdekét. Mert mennyire is érinti a texasi fehér háziasszonyt, hogy Trump húsz éve lekurvázott valamilyen nőszemélyt? Nos, semennyire. Nem őt ribancozta, magánban volt bunkó. Mennyire érinti ugyanezt a háziasszonyt az illegálisan érkezett latinó csoport jelenléte a szomszéd utcában? Nagyon. (Több mint másfél millióan vannak ilyenek csak az ő államában.) Tehát ha a háziasszony úgy van vele, hogy bár Trump bunkóskodott, de ezeket kizsuppolná, ezért aztán rá szavaz – azzal nagyon is racionális döntést hoz.
A liberálisok szerint ezzel szemben a post-truth korszaka kezdődött el, amikor az igazság nem számít. Én nem tudom, elkezdődött-e valami, de az USA-ban csupán az történt, hogy az erkölcsi megbélyegzésnél fontosabb lett az érdek. A politika tehát politikább lett. Sokan ugyanis újra rájöttek, hogy elnököt választanak. Politikust. Akinek a dolga az, hogy az érdekeiket képviselje, nem pedig, hogy valamilyen főpapi testület szerint univerzálisnak minősített értékeket jelenítsen meg, dogmákat fogalmazzon és indexre helyezzen műveket, gondolatokat.
Az egy másik állás.
A pápáé. Neki lehet nagy, univerzális jóságokat mondogatnia. Ahogy Ferenc szokta is. A pápa, aki kognitívdisszonancia-feloldó feladatokkal bombázta a konzi katkókat idén is (ez már kevésbé meglepő, de még mindig mulatságos), így aztán lassan transgender-tanszékeken is népszerűbb mint a budai hegyoldalakon.