Utolsó

„Az elmúlt fél évben a Népszava és a Vasárnapi Hírek integrációján dolgoztam. Az együttműködés észszerű, már csak azért is, mert október 8-a után ennek a két lapnak lett elsődleges felelőssége és esélye, hogy őrizze a Népszabadság szellemiségét is, a megszüntetett lap újságíróinak munkát, felületet, árván maradt olvasóinak minőségi tartalmat adjon. Azt hittem, mindenki számára világos: mindkét lapnak az a dolga, hogy kitörjön a baloldal mai zárt, pártos világából. Hogy új hangokat, új gondolatokat kell befogadnia. Hogy akkor szolgálja a változást az országban, ha maga is képes változni. Hamar kiderült, ez nem mindenki számára magától értetődő, így aztán szembe is találtam magam a változatlanság önzésével, és ennek politikai szövetségeseivel.

Közben a keselyűk is megjelentek a Népszava és a Vasárnapi Hírek körül. Ezúttal egy svájci-liechtensteini befektető mögé bújtak, de a takarásból egy idő után kilátszottak a Fidesz oligarchái, a Rogán–Habony–Tombor trió. A Fidesz és a kormány közvetlen befolyását az utolsó pillanatban sikerült elkerülni, a túléléshez szükséges tőkét új befektető biztosította. Róla sokan sokfélét mondtak már, de baloldali elkötelezettségét soha nem kérdőjelezték meg.

A befektetés azonban üzlet, nem keverendő össze a jótékonysággal. A lapkiadás pedig, miközben a kiadási oldalon bonyolult üzem, a bevételeket tekintve egyszerű: pénzt az olvasók vásárlásaiból, illetve hirdetésekből lehet keresni. Mivel a hirdetési piacra jó ideje rátehénkedett már az állam, nem csoda, hogy a Vasárnapi Hírek – a második legolvasottabb közéleti hetilap – hirdetési bevételei eddig szabad szemmel alig voltak láthatók. A fenntartható működéshez ennek (is) meg kell változnia. Ám ezt a kényszert a kormány saját befolyása növelésére használhatja, a ma létező viszonyok konzerválása érdekében. A kérdés az, talál-e ehhez önös érdekű, pozícióféltő partnereket a másik térfélen.

Bár tudom, hogy nem illendő, ezen a ponton mégis magamat idézném, múlt heti írásom néhány sorát: »Mutatkoznak jelei, hogy (Orbán) sokféle – leginkább persze háttérben, titokban megkötött – alkura hajlandónak mutatkozik az ellenzékkel is, na, nem a Jobbikkal, hiszen az a saját szavazótáborát veszélyezteti, hanem a támogatottsági gettóba szorult baloldallal, annak vezető erejével, az MSZP-vel. Erre pedig az adósságcsapdában és mondanivaló-deficitben vergődő szocialisták elvben alkalmasak is, miközben magától értetődő, hogy a változás esélyét csakis ezen alkuk elutasítása kínálja.« Nem mindenki ért velem egyet abban, hogy az alkupolitika teljes elutasítása az egyetlen elvszerű hozzáállás. Akad, akinek éppen az alkupolitika nyújtja a változatlanság védelmét, az kínál pozíciót, ami akár egy (napilapos) főszerkesztőséget is megér. Nekem nem éri meg.”