Túl a Horn-fokon

„Az Atlanti Óceán első mérföldjeit még igencsak felhős, instabil, gyengécske szélviszonyok mellet tettük meg, de ahogy jöttem föl É felé, úgy egyre jobb lett. Kisütött a nap, felszívta a párát és élénkebb szél jött a helyére, mint az előjelzésben volt. Gyorsan fölértem a Los Estados sziget alá, ahol hauzoltam. Most nem lehet a szoroson átmenni, mert sem a szorosban, sem utána nincs szél, áramlás viszont annál erősebb. Megyek még 60 SM-et K-nek, kifelé, és csak utána fogok É-nak fordulni, akkorra elvileg leterjed az a szél, ami a következő napokban sokáig visz majd fölfelé.

Azért itt is jönnek felhőcsíkok, és itt is megnyomják a szelet. Néhány perce fölnéztem a billentyűzetről és 28 cs-t mutatott a műszer. Úgy ugrottam ki, mint akit kilőttek. Aztán kint megálltam a csörlő mellett és végignéztem, hogy ezen a sima vízen hogyan kezeli le az automata az ilyen erősödést. Kellemes és megnyugtató látvány, tapasztalat. Ilyen erős szélben az A7-el szoktam menni, az való erre, ahhoz szoktam, és az A3 miatt még aggódom kicsit. Leginkább azért, mert, ha ez elveszik, nem marad semmim könnyű és közepes mély szögre.

Élvezem, hogy fölfelé vitorlázok, haladok, minden megtett mérfölddel közelebb kerülök a célhoz. Két hónap után egyértelműen megerősödik az emberben ez a vágy: tisztességgel befejezni. Szép és jó, de még jobb lesz, ha vége lesz. Valahogy a Horn-fokkal egy olyan mérföldkövet hagy maga mögött az ember, ami lezár egy nagyon nehéz időszakot, és nehéz újabb energiákat mozgósítani az előttem álló egy hónapra. Pedig kell, és fogok is, mert a cél ott van, nem itt.

A családommal beszélgettem telefonon hosszan itteni ebédidőtájban, nagyon jól esett hallani a hangjukat, és a híreket a civilizált világból. Kérdezték,  most mikor lesz nekem itt jó idő?. Megnyugtattam őket, hogy az még napok, legalább egy ezrest kell még fölfelé mennem ahhoz. Ezek után két órával itt, ahol vagyok kitisztult az idő és olyan nyár kerekedett, hogy azonnal levetkőztem. Úgy melengettem a lábamat, hogy mezítláb toporogtam a kormányállásban. Elképeszt, hogy semmi egyéb nem történt, mint megkerültem egy nagyobb sziklazátonyt, és megváltozott körülöttem a világ. Lehet, hogy most a másik oldalon is kitört a nyár, de nem hiszem, az nem olyan világ. Biztosan lesz itt is még szigorú idő, tudom az előjelzésből, de ez az ajándék pár óra nyár, hozzátartozik a Horn-fok élményemhez.

Az egész hideg, küzdelmes egy hónap már mögöttem van, és még egy rendeset nem aludtam rá, már megszépül, már csak a teljesítmény része marad fent a szitán, nem a néha reménytelen, véget nem érő küzdés. Hihetetlen kreációk vagyunk mi emberek, mit meg nem teszünk, olyanokat, amik nem feltétlenül a létfenntartást szolgálják. Valószínűűleg ez különböztet meg bennünket a többi élőlénytől, hogy egyéb ambícióink is vannak túl a lét- és fajfenntartáson.”