Pixeles kisvárosi rémálom – Kathy Rain játékkritika

„A játéknak számos erőssége van, de ezek közül mindenképpen kiemelkedik az ügyesen felépített és mindig a megfelelő pillanatokban tovább bontogatott sztori. 1995-ben járunk, a címszereplő Kathy Rain újságírást hallgat az egyetemen, a koleszos ágya fölött Pulp Fiction plakát, a sarokban egy Fender Stratocaster, villás nyelvével pedig bárkit képes távol tartani (és ha nem megy, akkor jön a sokkoló). A szobatársa, aki amolyan »mama pici lánya« forma, nyakában kereszttel (bár sejthetően a kolesz férfi tagjaival nem feltétlenül csak jó keresztényi kapcsolatot ápol), egy afféle Dr. Watson figura, aki segítségünkre lesz a nyomozás során.

Kathy nagyapja temetésére visszatér szülővárosába, ahol rég nem látott nagyanyjától megtudja, hogy az öreg Joseph valami nagyon furcsa titkot őrizgetett a halálát megelőző években. Ahogy a lány kezdi megkapargatni a felszínt, rögtön előbukkannak a csúnyaságok, mint a közeli katonai légibázis titkos anyagai, titokzatos fények az erdőben, kiskorú öngyilkosság, gyanús egyházi összefüggések és az állandó rémálmok... Kathy ezért felpattan az 1976-os Corley motorjára, és a játék öt napja alatt a mélyére ás a családi szennyesnek és alámerül az olykor szürreálba hajló megmagyarázhatatlannak, ami a várost és a közeli erdőt lengi körül, hogy a végén szembenézzen saját démonaival is.”