Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
Egy szerencséje van Morgannek: hogy ilyen piszokjól írja a karaktereit, és végre egy merészebben elrugaszkodott, újszerű fantasy-világot tett le az asztalra.
„Az ok, amiért ezekre szükség van, érthető, ha nagyon empatikusak akarunk lenni. Morgan minden írói fogást bevet, hogy nézőpontkaraktereit a tévésorozatok által kitaposott dramaturgia szerint, a belső szemünkkel lássuk. Mindig csak annyit árul el, amennyi még a nem létező kamera látószögén kívül lesben álló meglepetés előkészítéséhez elég; kínosan kerüli a szereplők szájába adott világleírásokat, trivialitásokat; és hiába az érfelvágós lelkizés, ezeket csak akkor érezzük át mi is, amikor az adott szereplő. És ezzel a törekvéssel önmagában semmi baj nincs, sőt, üdvözlendő. Csak kár, hogy a regény élvezetén sokat ront aránytalan, túlzott használatuk, mert ahhoz meg kevés információt kapunk a világról, hogy magunk tömködjük be a réseket. Sajna ebben Morgan kalauzolására kényszerülünk, aki pedig nem bizonyul jó idegenvezetőnek.
Holott A holtak szava sztorija érdekes, a karakterek és a világ él, lélegzik, minden apró részlet valódinak, hitelesnek tűnik, pedig a sárközeli szint agyeldobós fantasy (és helyenként sci-fi) elemekkel párosul, és a narratív stílus sem könnyíti meg a dolgunkat. Türelemre már csak azért is szükség lesz, mert az első részhez hasonlóan a kályhától indulunk: a három főszereplő újra külön utakon jár, és több száz oldallal később ér majd egybe a történetszáluk. Minimális szpojler következik, kizárólag a fülszöveg miatti csalódások elkerülése végett: a történet középpontjaként beharangozott expedíció nem ebben a könyvben fog elindulni, ne várjátok (gyanús is volt, amikor a vége felé még mindig csak bolhászkodás meg farokméricskélés zajlott). Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne történet - csak nem az, amire a fülszöveg alapján számítanánk.”