Ha most le kellene vonnunk a tegnapi közgyűlés tanulságait, sokunk számára a legfontosabb: a demokrácia győzelme. Hosszú évtizedek káros gyakorlatát felülírva végre maga a tagság döntött úgy, megfellebbezve az alapszabály már-már a sztálini korszakot idéző gyakorlatát, a nyílt szavazást, hogy már a szavazólistára felkerülésről is titkosan voksoljanak. Egyszersmind vállalva a hosszan elhúzódó folyamatot, legyőzve önnön kényelemszeretetét – végtére is nem volt mindegy, hogy hány órakor érnek haza a megjelentek a békési, szabolcsi, baranyai végekre a nem mindig optimális útviszonyok közepette.
A küldöttek között ott voltak egy letűnt kor – talán utoljára felbukkanó – képviselői is, de a többséget fiatal, tenni vágyó, a változást óhajtó, s remélhetőleg immár megfélemlíthetetlen úszók, edzők, menedzserek alkották. Bienerth Gusztávval, a diadalmas új elnökkel az élen mindenki elismerte Gyárfás érdemeit, azt sem vonja kétségbe senki sem, hogy a nagy taktikus továbbra is megkerülhetetlen szereplője lesz a nemzetközi, s még az is lehet, hogy a magyar úszósportnak. De a mezei hadak szándéka egyértelmű volt: nem folytatható tovább az a gyakorlat, amelynek szellemében a vazallusok, a kedvezményezett kiemelt klubok fölözik le a milliárdos állami támogatás hasznát, s eközben a végeken, a kis vidéki klubokban konzerválódik a lét és nemlét mezsgyéjén történő egyensúlyozás. A vizes vb-re való felkészülés – mind a szervezés, mind a bírálatok egyre hevesebb kereszttüzébe kerülő kivitelezés megnyugtató levezénylése – közepette az új elnöktől ennek az aránytalanságnak az orvoslását is elvárják.”