Jarkó Andrea: A gyerekeknél agresszióról akkor beszélhetünk, amikor valamilyen ártó szándékkal lép fel a környezetével szemben. Akár az állatokkal, akár a tárgyakkal, akár a társaival vagy önmagával szemben is. Az agresszió tulajdonképpen egy ösztönös dolog a gyerekeknél. Bármikor jelentkezhet, már egészen kis korban is. Fontos, hogy tudatosítsuk bennük, hogy ez tilos. Azonnal, és rögtön meg kell állítani az agressziót.
CSH: De ha természetes, és ösztönösen jön, és valahol ki kell, hogy jöjjön a feszültség, akkor hogyan tudjuk megállítani? Megértetni, hogy nem szabad mást bántani?
JA: Két éves kortól a gyerekek már képesek a szabályokat megismerni. Tehát két éves kor fölött, nemcsak az óvodában, bölcsődében és később az iskolában, hanem otthon is vezessünk be szabályokat. Nagyon fontos, hogy tanulja meg a gyerek, hogy következménye van annak, ha ő bánt valakit. Lehet egy olyan következmény, ha a társát megkarmolja, hogy mutassuk meg neki, hogy nézd, ott van egy karmolás. Nálunk például van gondolkodó szék. Tehát ha felhevült állapotban bántja a másikat, akkor ültessük le egy kicsit, gondolkodjon el arról, mit tett. Nagyon fontos, hogy megnyugodjon ekkor. Utána üljünk le, és beszéljünk vele. Ez a legfontosabb, hogy beszéljük meg ezeket a dolgokat. Ne azt kérdezzük, hogy miért tette, mert erre nem tud majd válaszolni.