Merényletek és népszavazások

„Az egyik berlini karácsonyi vásáron végrehajtott kamionos gyilkosság, a zürichi lövöldözés, a jordániai Karak városban elkövetett bombamerénylet, az ankarai orosz nagykövet lelövése – ezek történtek, amíg ezen a megírandó cikken próbáltam gondolkozni 2016. december 20-án. Szörnyűségek, amelyek hátterében ott van a borzalmas aleppói és jemeni vérengzés, a kongói és gambiai elnöki diktatúra bevezetése (Joseph Kabila nem adja át a hatalmat lejárt mandátuma után, nem írat ki választásokat: az első napon 20 halott; a gambiai elnök, Yahya Jammeh, szintén nem akar lelépni: pucccsveszély, vagy még rosszabb), s mindezek árnyékában az elnyomás és az öldöklés régóta tartó, de most elkerülhetetlenül elfelejtett hosszú sorozatai. Evvel szemben alig említhető más pozitívum a világpolitikában, mint az, hogy a tiltakozó lengyelországi demokraták kisebb engedményre késztették a reakciós kormányt. Nem vívtak ki új szabadságot, csak lelassították pár napra a szabadság ügyének hanyatlását.

(…)

Pénz és halál.

Ez az ok, és ez a megoldás.

Politika nincs többé – politika, tehát a nép ellentéteiből és vitáiból fakadó, racionális, önellenőrző, nyilvános kormányzás – , csak piac és rendszerezett erőszak. Mivel ez nem elég, különösen nem elég a kizsigerelt szegény országokban, ezért a »vallásnak« és »fajgyűlöletnek« nevezett tébollyal kell kiegészíteni (hiába mondogatjuk fáradtan több mint évszázada, hogy nem ez az »igazi« vallás, és nem ez az »igazi« hazafiság), hogy a cselekvésképtelenek is úgy érezzék (tévesen és hiába), hogy cselekszenek. Hogy meghallják és meglássák őket, akik remény és ráció nélkül kínlódnak vagy a hidegben, vagy az üvegház-hatás miatt sivataggá változott egykori kertjeik szikkadt helyén, ivóvíz nélkül a rekkenő, csontszáraz hőségben. Vagy segélyen a hámló vakolatú családi házban, csöndesen rozsdásodó autóval, várva a nagy semmit meg az esti tévésorozatot, azaz a nagy semmit.”