„Valahogy úgy tudnám elképzelni az elkészültét, hogy Alan Dean Foster megkapta a forgatókönyvet és az elkészült filmet, majd jelenetről jelenetre végignézte mind a kettőt, végül pedig leírta mindazt, amit tapasztalt. Kitalálta, hogy mire gondoltak az egyes szereplők, de azért nem mert annyira mélyen elmélyedni bennük, elvégre még bármi történhet később. Kitalálta, hogy milyen motivációk, háttérbeli konfliktusok mozgathatják a szálakat, de túl sok konkrétumot mégsem írhatott, hiszen ez majd a következő részek felfedezése lesz. Figyelmesen összerakta a mostani részen belüli utalásokat, összekötötte a szálakat, hogy megkönnyítse az olvasó dolgát, egyben élvezetesebbé tegye az olvasást. Ennél se többet, se kevesebbet nem tett – de valójában már ez is elég lehet.
Persze azért nem árt, ha tényleg nem várunk többet a film részletes leírásánál. Nem derülnek ki újabb információk: legfeljebb pár morzsával gazdagodtunk (például Snoke-kal kapcsolatban), de azért messze nem hullt le a lepel egyes rejtélyekről (ezt persze én sem vártam, de ennél egy picit többnek örültem volna). Nem szeretjük meg jobban az egyes figurákat, hiszen pont ugyanazt és pont ugyanúgy cselekszenek, mint J. J. Abrams filmjében. Úgyhogy akit már ott is zavart mondjuk Rey hátterének rejtélye, az most sem kap rá megoldást. Aki már ott sem tudta túltenni magát azon, hogy túlságosan ismerős a cselekmény a korábbi filmekből, az most is ugyanúgy fenn fog akadni rajta. Ilyen tekintetben pont olyan, mint a mozgóképes eredetije.”