Egy virslivel megrakott szekér öli meg Hitlert – John Scalzi: Vének történetei és más írások

Gyűjtőként kifejezetten szeretem, amikor egy kiadó gondosan kezeli az íróik szövegeit, és az Agave ilyen. Jó, ha lehet arra számítani, hogy a könyvek egységes dizájnnal fognak megjelenni, lehetőleg minél közelebb az eredeti megjelenéshez. Ez a kötet pedig ilyen szemmel sem okoz csalódást, hiszen a szerkesztői munkának hála egyszerre olvashatjuk a nemrég megjelent Miniatures kötet tizennyolc novelláját és a Scalzi sci-fi univerzumát kiegészítő egy rövidebb pörgősebb, és egy hosszabb, érzelgősebb novellát.

Ez első hallásra is elég vegyesnek hangzik, hát még ha végig is olvassuk a könyvet. Nagyon nehéz egy teljes műként kezelni ezt a kötetet, mert a három egység élesen elkülönül egymástól, még az azonos univerzumban játszódó két hosszabb novella is. Az első, A Perry-átirat: Kérdések egy katonához című egy már jól ismert szereplőt tesz a középpontba. Kronológiailag ez a pár oldal a Vének háborúja után játszódik és nagyjából azzal egy időben is íródott, így a novella pörgős, nem lacafacázó nyelvezete is hasonló a regényekéhez, főleg, hogy ez egy beszélgetés AgyGép-átirata. Perry százados Újgoa község polgáraival találkozik, ahol egy előadást kellene tartania, de mivel már unja, ezért felajánlja a közönségének, hogy inkább a teljes rendelkezésre álló idő alatt válaszol a kérdéseikre. A történetek, amelyeket mesél, csak keveset adnak hozzá a karakterhez és az univerzumhoz, inkább ez egyfajta elmélkedés a Gyarmati Szövetség morális és etikai működésével kapcsolatban.

A második, és egyben leghosszabb novellát a A Sagan-átirat: Napló címűt a második könyv után érdemes elolvasni. Jane AgyGép-átiratát a letöltés után hiányosnak minősítik, de egy aktában továbbítják. A hadnagy érzelmei kapnak igen erős hangsúlyt, nyolc tematika mentén (Szavak, Gyilkolás, Beszéd, Barátság, Kor, Szex, Félelem, Lezárások), ami, hogy őszinte legyek, eléggé meglepett. Scalziban pont azt kedvelem, hogy nagyon lényegre törő író mind a történetei, mind pedig a karakteralkotása során. Pont annyi érzelem és filozofálás van az általa alkotott militarista univerzumban, amennyi kell, nem megy el Orson Scott Card Ender-szériájának extrém nyelvrágásába. Erre itt ez a novella, ami a kemény és határozott Jane érzelmeibe enged bepillantást, és nem is akármilyen módon árnyalja Perry százados iránt érzett szerelmét. Elég tömény, és nehezen olvasható rész, mindenképpen kell hozzá egy hangulat. Én úgy sejtem, ez valami saját magának felállított kihívás, vagy írásgyakorlat lehetett amellett, hogy jótékonyságból írta azért, hogy Mike Ford könyves alapítvány kapjon 5000 dollárt.

Éles váltás a könyv szerkezetében amikor elindulnak az Ötpercesek, de ez a kötet igazi kuriózuma. Egyrészt ezek a pársoros, humoros szösszenetek eddig külföldön is szétszórva jelentek meg, a magyar közönség viszont rögtön egyben kapja meg őket, másrészt eszméletlenül jól áll Scalzinak ez a műfaj. Ha meg akarjuk állapítani a tematikát, akkor leginkább az ember-idegen lény kapcsolatok a fő csapásirány, de kapunk némi játékot alternatív univerzumokkal, műfaji kísérleteket Twitter-mesékre, és egy szerintem elég meglepő verset is. Ez utóbbi azonban belesimul a kötet kísérletező hangulatába, és ha úgy fogjuk fel, még vicces is, hiszen sci-fi írokból kevés a publikált költő („Bocs, igazi költők!”).

Nehéz ezekről úgy írni, hogy az olvasónak a későbbiekben is élmény legyen, és saját maga fedezze fel az író humorát, de kénytelen vagyok kiemelni Hitler halálainak alternatíváját, mint a címben is említett elszabadult virslis szekér, vagy amikor megmagyarázhatatlan módon beborítja egy hatalmas ízesítetlen zselatintömb és fulladásos halált hal. Megtudhatjuk a Gronghunok éves ünnepi rendjét, olyan fantasztikus ünnepnapokkal, mint a Lungininung, avagy a Szex-nap, és hogy mit kell mondani nekik, ha elindul a nemváltás és hozzánk dörgölik magukat, vagy azt, mit gondol rólunk – és magáról – az intelligens vécénk, vagy éppen a Plútó a saját lefokozásáról.

A kiadás a megszokott minőség, a szerkesztés pompás: tartalmaz minden elő és utószót, az egyes novellákhoz a megjegyzéseket, és a két különálló egységeket elválasztó képek is jól tagolják a könyvet. A fordítás is meglehetősen jól sikerült, színvonalas és alkalmazkodik az író stílusához, egy helyen mégis belekötnék: Az új direktívák az alkalmazott-manxtse viszonyt illetően című szövegben az idegen lények és a földi angol kiejtés közötti hasonlóságán is humorizál az író, és a mansxte nyelvben tényleg vannak olyan kifejezések, amelyek angolul mást jelentenek. Például a „H’FaNehtz Ce’Dhe” azt jelenti hogy lelkesen ürítek a világodra, miközben csak annyit akart mondani a földi eladó, hogy „Have a nice day!” (Legyen szép napja!). A mansxte nyelvet igazán átírhatták volna „magyarosra” hogy az angolul nem tudók is azonnal megértsék a nyelvi poént. De ez igazából csak kákán a csomó.

Azoknak ajánlanám a könyvet, akik már átrágták magukat a Vének háborúja-univerzum kötetein, hiszen az első kettő novella ezek nélkül nem érthető, de ha valaki most ismerkedne Scalzival, akkor indítson a kötet második felével, és tegye félre a maradékot a regényfolyam közbeni olvasásra, mindenképp megéri. Scalzi-rajongóknak pedig igazán jó karácsonyi ajándék lehet.