„Nem reális, hogy a nyugati országok elismerjék Tajvan függetlenségét. Kontraproduktív is lenne. Peking ugyanis provokációként fogná ezt fel. Valószínűleg beváltanák fenyegetésüket, és megszállnák a szigetet haderejükkel. Tajvan státuszát sem az amerikaiak, sem más kívülálló nem tudja befolyásolni. A sziget és a szárazföld közötti kapcsolat milyensége csak a két érintett féltől függ. A Kínai Népköztársaság és Tajvan közti felborult erőegyensúly azonban gigantikus méreteket öltött. Tajvannak éppen ezért szüksége van a nyugati demokráciák támogatására.
Ennek azonban legtöbbször éppen az ellentéte szokott történni. A nyugat ugyanis előzékeny engedelmességgel ápolja kínai kapcsolatait. Ez legutóbb abban is megmutatkozott, hogy Trump tajvani telefonhívására az amerikai sajtóban szinte hevesebb reakciók érkeztek, mint Pekingből. Vagy abban, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretein belül – melynek egyébként önálló vámterületként Tajvan teljes jogú tagja – több ország is ódzkodik egy Tajvannal kötendő szabadkereskedelmi megállapodástól, nehogy megsértsék Pekinget. Holott kétség sem férhet hozzá, hogy a tajvani gazdaság a szabadabb. (...)
Természetesen kell némi bátorság ahhoz, hogy valaki kitegye magát Peking átkainak. Egy Tajvan melletti kiállás többet jelentene, mint pár pluszpontot a demokrata imidzsünknek. A kommunista Kína ugyanis minden egyes alkalommal megmutatja, hogy képes kíméletlenül kihasználni a hatalmát. Ha a világ demokráciái nem akarnak előbb-utóbb lefeküdni Kínának, bizony jelezniük kell Pekingnek, hol vannak a határok. Tajvan, mellyel megegyezőek az alapértékek, egy jó kiindulópontja lehetne ennek.”