„A számunkra természetesnek vélt dolgok Michael számára csodáknak minősülnek: egy parkolóban talált, másnak szóló, szakadt képeslapot kincsként őrizget, mikor először mehet moziba (Kubrick Ragyogását nézik), szinte révületbe esik, a zene teszi időlegesen elviselhetővé valóságát, David Bowie és a The Cure a messiásai, a távoli, sosem látott New York az áhított kánaán, a képregényrajzolás gyógyír a sebeire. Ahlborn a 80-as évek elejére helyezi a cselekményt, ezzel is támogatva a slasher-hangulatot (szóba kerül többek között A texasi láncfűrészes mészárlás és Az élőhalottak éjszakája is), a popkulturális utalásokat azonban sikerül tökéletesen integrálnia a cselekménybe, nem érzünk izzadtságszagot, fel sem merül, hogy a horrorrajongók kiszolgálása, vagy tét nélküli, modernkedő idézgetés lenne a célja.
Míg a hazánkban szintén a közelmúltban bemutatkozó Nick Cutter természetfeletti, ősi borzalmakkal (Mélység), vagy egy megfoghatatlan, legyűrhetetlen, viszolyogtató kórral (A falka) riogat, Ania Ahlborn a cicomázatlan realitást szabadítja ránk, az emberi elme irtózatos vermében vájkál, sárból, húsból, verejtékből építkezik, csontszilánkokkal karcolja agyunkba förtelmes látomásait.”