„Pedig milyen érdekes lehet a langley-beli hírszerzők heti hétszeri figyelmeztetése arról, hogy Putyin éppen most pucolja fényesre az Európára irányított atomrakétáit, miközben a Russia Today helyszíni tudósításnak álcázott álhírével támad, bemutatva, miként térnek vissza aleppói keresztények a kormányerők és a Szíriába invitált orosz haderők által felszabadított Aleppó belvárosába, hogy templomaikban istentiszteleten adjanak hálát a hirtelen megszűnt terrorista rémuralomnak és pusztításnak.
Az amerikai fővárosban a kétségbeesés hulláma valóban cunami-méretű.
Nincs semmi, ami a viszályra, destruálásra beállt és abból gigaprofitot lecsapoló amerikai elitet jobban feldühítené, mint a béke illata. Amit Tillerson kinevezésének híre mellett táplál az is, hogy a pletykák szerint a nemzetbiztonsági tanácsadói posztra jelölt Michael Flynn-nek és helyettesének, K. T. MacFarlandnek is bizony vannak kapcsolatai Vlagyimir Putyin elnökkel.
Ez – kellő tárgyilagossággal nézve – nem jelenti azt, hogy a mi táborunknak ne lenne némi légypiszok a svejki kocsmában függő császári képen: annak ott van a Tillerson helyettesének szánt neokon John Bolton volt amerikai ENSZ-nagykövet és a Pentagon irányítására kiszemelt James Mattis tábornok, aki szintén nagyon nem csípi az orosz elnököt.
De mi, Trump hívei a kompromisszumkötő való világában élünk, ahol már azzal a paradigmaváltással is több mint elégedettek vagyunk, hogy a háború szítására esküdt ellenségeink úgy érzik, vérezve hevernek a csatamezőn, miközben azért, reálisan szemlélve a helyzetet, egy-egy bonbont még bekaphatnak. Kapják. Ha már – vagy ameddig – nem állnak a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság előtt.”