„Természetesen nem lehet kötelezni arra, hogy elismerjen bármilyen eredményt – holott a fizetésemelésekért ebben az évben már sokszor körbeénekelte a Kossuth teret. Az azonban elvárható lenne tőle, hogy ne nevezze Cser Ágnes szakszervezeti vezetőt gúnyosan »megváltónak« , és ne állítson olyan blődségeket, hogy a változást »mi harcoltuk ki az utcán«, a kamarák és a szakszervezet igazából »csak aláírtak«. Egy kőkemény, egy éven át tartó alkudozási folyamatról beszélünk, aminek a szakdolgozói fizetések emelkedése mellett eredménye a szakorvosok kétlépcsős, több mint kétszázezer forintos fizetésemelése, a rezidensek jövő évi alapbéremelése, és hátravan még az kollektív szerződés többi pontjának rendezése és a kórházakban dolgozó, de nem egészségügyi végzettségű kollégák fizetésemelésének kérdése. A fekete ruhás nővér mély meggyőződése, hogy ezt ők érték el Pukli Istvánnal kézen fogva a kockás inges énekelgetéssel.
Amikor napjainkban bárki azt állítja, hogy nem történt előrelépés az egészségügyben, az vagy szándékosan ferdít vagy szörnyen tudatlan. Csak ebben az évben a kórházak, ahogy tavaly, az idén is megkapják a konszolidációt, ami összesen hetvenmilliárd forint, és beletartozik az úgynevezett gyógyító-megelőző kassza tízmilliárdos megtámogatása is, vagyis, ennyivel több pénz jut eszközbeszerzésre és várólista-csökkentésre. A béremelésekre idén majdnem húsz-, jövőre nyolcvanmilliárd forint jut. Sikerült megállapodni az alapellátás kérdésében is, oda ebben az évben tíz- plusz négymilliárd forint többlet került, amit a szakmai szervezetek is érezhető változásként értékeltek. Ezek nem kis összegek, s ahogy az OECD-statisztikák is jelzik, az elmúlt években a GDP másfél százalékának megfelelő forrásbővülés zajlott az ágazatban.
Igaz lehet, hogy ezek az emelések a Nyugat-Európában elhelyezkedett főállású orvosokat és ápolókat nem késztetik arra, hogy azonnal hazaköltözzenek, de a magyar egyetemekről frissen kilépőket már meggyőzhetik arról, hogy ne német, angol vagy svéd kórházakban keressenek állást.”