Olcsóbban, mint egy piszkos lakás a nyolcadik kerületben

2016. december 13. 07:17

Annyiért, amennyiért a polgármester magának, a feleségének és a haveroknak a Várban és környékén adott lakásokat, konkrétan a nyolckerben, de talán Kőbányán sem lehetne lakást bérelni.

2016. december 13. 07:17
Jámbor András
Jámbor András
Kettős Mérce

A kerületben ugyanis a bérlakásokról a polgármester úr dönt egy személyben. A képviselőtestület elé csak 5 évvel később,  a szerződések meghosszabbításakor kerülnek a döntések, akkor derül ki, ki hol, mennyiért kapott lakást. Így derült ki most, hogy a polgármester volt felesége 100 ezerért bérelhetett egy 100 négyzetméteres lakást, maga a polgármester egy 71 négyzetméteres lakást 81 ezerért bérelt, de bőven kaptak a haverok és a sameszok is mind kb. 1000 forint per négyzetméter áron.

Annyiért, amennyiért a polgármester magának, a feleségének és a haveroknak a Várban és környékén adott lakásokat, konkrétan a nyolckerben, de talán Kőbányán sem lehetne lakást bérelni.

Miközben egyetemisták, fiatal párok, munkakezdők, egyedülálló anyák (és a szegényekről már ne is beszéljünk) nem jutnak megfizethető lakáshoz, miközben van olyan ismerősöm, akinek a fizetésének 70 százalékát elviszi a lakbér és a rezsi, azok, akiknek ezt meg kéne oldani, maguknak osztanak olcsó lakásokat. Maguknak, miután megszavazták maguknak a több százezres fizetéseket.

Miközben a magának 71, volt feleségének 100 négyzetméteres lakást bőven a piaci ár alatt megszavazó első kerületi polgármesternek, Dr. Nagy Gábor Tamásnak vagyonnyilatkozata szerint van egy saját, XI. kerületi 69 négyzetméteres lakása, és még egy üdülője is Leányfalun, 15 milliós megtakarítása kincstárjegyekben, és 950 ezres fizetése.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sigurd
2016. december 14. 10:13
Önkormányzati lakásokról van szó, te jámbor. Azoknak a bérleti díja szinte egyforma a fővárosban. Ha jól tudom.
Zsolt75
2016. december 13. 18:41
Még egy irigy proli. Húzz sorszámot, míg töltik az Aurórát.
Mystes
2016. december 13. 12:17
az index inkább azzal foglalkozhatna, hogy az általuk működtetett indamail levelezőrendszert menedzseljék. több napja írtam nekik egy probléma kapcsán. nem csinálnak semmit, nem válaszolnak. gyakorlatilag: elérhetetlenek... senki nem tudja, kik ők, beszélni nem lehet velük.
Mystes
2016. december 13. 11:25
ezt a témát felkapta a sajtó egy bizonyos része, és azóta az egyik a másik szájából veszi ki - és ugyanazt a hülyeséget írják... mivel én olyan helyzetben vagyok, hogy éltem a nyolcadik kerületben és a várban is, írtam egy válaszlevelet a lavinát elindító indexes újságírónak, választ nem kaptam. idemásolom: kedves attila nem tudom miért nem lehet a cikkeket kommentelni (?), ezért közvetlenül írok önnek. azért vagyok jó alany, mert nekem más kerületben is volt önkormányzati lakásom. szóval: 1. minden kerületben a polgármester a végső instancia az önkormányzati lakások odaítélésben, ez a várban sincs másképp, mint a 8. kerületben. ő írja alá a határozatot. NGT szerepe tehát nem kivételes és nem rendhagyó, ahogy ön állítja. 2. bérelni lakást csak az önkormányzattól lehet. bérleti jogot cserélni azonban bárhol, a mátyás-templom mellett is. nem értem, hogy ezen ön mit nem ért, illetve miért állítja az ellenkezőjét. az ingatlanportálokon talál ilyen lehetőséget. magyarul: aki a várba akar költözni, az megteheti. nincs egyáltalán kiszolgáltatva NGT-nak. 3. 86 nm-es lakást bérel xy 98 ezer forintért, és önnek ezzel az a baja, hogy ez kevés, mint bérleti díj. magyarul: mutyi van a dologban. megnyugtathatom, hogy a várban ez teljesen szokványos bérleti díj. budapesti viszonylatban is szokványos. a 8. kerületben egy 40nm-es önkormányzati bérlakásnak 20 ezer ft a havidíja. egy 86 nm-esnek kb 45 ezer ft lenne. ennek a duplája miért kevés a várban? az önkormányzati bérleti díjak szabályozva vannak! a várban egy 20 nm-es öröklakás közösköltsége 9 ezer ft. 86 nm után kb 40 ezer ft közösköltség lenne. (innen is látszik, hogy költség szempontjából szinte mindegy, hogy öröklakásban vagy bérleményben lakik az ember). szóval, mondja már meg nekem, hogy ennek a duplája miért lenne felháborítóan alacsony bérleti díj - ahogy ön sugalmazza? 4. amit naszályi mond az elbírálási folyamatról, az is teljesen szokványos. naszályi vagy ön szerint, mégis hogyan kellene ezeket a pályázatokat elbírálni - másképpen? nem véletlen, hogy naszályi erről semmit sem mond... 5. a cikkben lejjebb haladva, ön összeszedett öt olyan bérlőt, akik az ön sugalmazása szerint, felháborítóan alacsony bérleti díjat fizetnek. holott kiderül, hogy ezek a bérlők nm-enként több, mint ezer forintért bérelnek! miért kevés ez ön szerint? ezek a bérlemények szociális bérlakások, akkor is, ha a várban vannak. nem albérletek! és, ez az öt bérlő ugyanannyit fizet átlagban, mintha semmiféle, ön által sugalmazott, politikai kötődésük nem lenne! 6. a polgármester bérleménye ugyanez a kategória, mint fentebb. nem értem, hogy ezzel mi a gondja. az, hogy bérel egyáltalán (ehhez joga van), vagy a bérleti díjat kevesli? hisz pont az ön cikkéből az is kiderül, hogy NGT bérleti díja ugyanolyan nagyságrendű, mint az összes többi bérlőé. 7. amit NGT tetőtér-beépítéséről ír, azt sem értem. a mi vári házunk tetőtere is kb ennyiért kelt el, pedig semmi közünk NGT-hez. (a lakás nm értékének kb 20%-áért lehet értékesíteni) 8. fogalmi zavart inkább önnél látok. mert: az önkormányzat kizárólag szociális bérlakáskiadással foglalkozik, aminek nem piaci ára van, pontosan ezért szociális bérlakás és nem albérlet. albérlethez minek a pályázat? márpedig itt pályáztatás van, pont ezért. és: minden kerületben pont ezért, nagyon nehéz ilyen pályázati úton lakáshoz jutni. 9. nem igaz az sem, hogy öt év után a nemműemlék házakban lévő bérleményeket a bérlők féláron vásárolhatják meg. nem vásárolhatják meg. ugyan miért is vásárolhatnák meg? a mi házunkban is van ilyen bérlő, meg szeretné vásárolni, nem féláron, hanem akármilyen áron, de az önkormányzat nem adja el, és kész. 10. ön nagyon rosszhiszemű abban is, hogy az önkormányzatnál nem tudják, hogy mi is az a "felújítás". nagyon is nyomon követik a legapróbb változtatást is. szoros lekövetés van építészeti szempontból. már csak azért is, mert a "kifestéssel" szemben, az ilyenre engedélyt kell kérni. (ha ennek hiányában átalakíttat, akkor a bérlői jogát kockáztatja) 11. ugye szó van a cikkben arról, hogy az önkormányzati bérleti szerződéseket öt évente meg kell újítani, azok nem határozatlan időre szólnak. a szerződés megújítását azonban, szintén az ön cikke szerint, nem NGT, hanem a képviselőtestület csinálja, akik nyilván angyalokból állnak. akkor viszont nem értem, hogy miért kéne a már bérlőknek "aggódniuk", hogy ez a kiváló testület nem hosszabítja meg a bérlőjogukat? (mert oda hivatalnokokat fognak költöztetni) márpedig az ön cikke szerint aggódniuk kell. akkor kérem, döntse el, hogy kit akar jobban szapulni, NGT-t, vagy akik állítólag vele szemben állnak? 12. ahhoz képest, hogy a ruszwurm nem üzemeltetheti a teraszát, állandóan terasz van előttük. akkor az kié? - ön szerint. (nemhogy a ruszwurmnak, hanem a mellette lévő sokkal kisebb Gelatonak is van önálló terasza) röviden, egyelőre csak ennyi, amire hirtelen felfigyeltem a cikkében. szerintem az ön cikke legalább annyira átláthatatlan kutyulmány, mint az önkormányzat működése, amit kifogásol. üdvözlettel: mystes
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!