Ti ötven évig egy nagyon rossz és egysíkú konyhát próbáltatok előre vinni, amiben a Vegeta és az egységes ízvilág dominált, és amiben nem az egyéniség volt a lényeg, hanem a tömeg. Interjú.
„Tudtál valamit Magyarországról, mielőtt idejöttél?
Persze, Cicciolinát ismertem, hiszen bent volt a parlamentben. Fiatalként nem buliztam, nem ittam, reggel keltem, mentem edzésre, iskolába, majd templomba, ilyen élet mellett nekem Cicciolina is vonzó volt. Meg tudtam még azt, hogy van cigányzene meg gulyás, meg hogy itt szépek a nők, de a lényeg nekem akkor a szökés volt.
Az olasz konyhából csöppentél a kilencvenes évek Budapestjére, nem volt ez túl nagy sokk?
Az első öt-hat évben a szocializmust éltem meg itt, az ételekben is, ami szerintem egy mesterségesen elterjesztett magyar ételkultúra. De akkor is azt gondoltam, hogy nem csak a kaja a lényeg, az asztal a szocializálódás folyamata, ahol beszélgetünk, ami ugyanolyan fontos, mint az evés. Egyetemista koromban amúgy kocsival jártam haza, és mindig hoztam magammal a kaját, anyukám is küldött minden hónapban csomagot, máshogy nem bírtam volna ki. (…)
Nem voltak olasz éttermek sem?
Kettő, ha jól emlékszem, amit két másik olasz csinált. Ti ötven évig egy nagyon rossz és egysíkú konyhát próbáltatok előre vinni, amiben a Vegeta és az egységes ízvilág dominált, és amiben nem az egyéniség volt a lényeg, hanem a tömeg. Ahol mindig mindenkinek ugyanazt kellett adni, ugyanolyan ízben, és jó sokat. Van néhány étel, amit a Monarchia idejében átvettek és a szocializmus alatt teljesen lecsupaszítottak és elterjesztettek, mint a rizibizi, ami egy krémes rizottó eredetileg, és lett belőle egy száraz köret, amit odatesznek a rántott hús mellé majonézzel. Nem akarok megsérteni senkit, de ez nem kaja. De az olasz gasztronómiában sem volt rend még a kilencvenes években, ott is folyt még az identitáskeresés.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Giorgia Meloni miniszterelnök is üdvözölte az ítéletet.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
A miniszterelnök beszélt a nemzetközi helyzet változásáról, az orosz-ukrán háborúról, a kampányról és a Szőlő utcai ügyről is.
A miniszterelnök szerint nem létezik arra épelméjű magyarázat, hogy miért tanácskoznak hajnalban, azontúl, hogy „be akarják őket darálni”.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Egy történelmi pillanatban Bart De Wever főszerepet kapott azzal, hogy ellenáll az orosz vagyon felhasználásának: ő óvatosságnak nevezi, nyugati szövetségesei viszont tombolnak.
A Tisza Párt kiszivárgott gazdaságpolitikai elképzelései között a magánszektor szerepének erősítése is megjelenik, beleértve a közműszolgáltatásokat.
