Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
A másik, az olvasóban alapintelligenciát feltételező értelmezésem szerint Pratchett jóval a halála előtt eljutott oda, hogy feltegye a kérdést, miként is állunk manapság, itt a nyugati kultúrkör kellős közepén az élet és a halál kérdésével.
„Arra kérdésre, hogy akkor ez most jó vagy rossz Korongvilág kötet, némi gondolkodás után két válasszal felelek. Az egyik az, hogy gyakorlatilag nem létezik vacak Korongvilág regény (legalábbis nem tudok róla, nem láttam, hallottam vagy olvastam olyanról), mert ha a történettel vagy a karakterekkel bármi probléma lenne, bicsaklás vagy sutaság formájában, ez a világ önmagában olyan határozottan folyamatosan változó, állandóan gyarapodó valami, tele mulatságos dolgokkal, amelyek miatt még a legszőrösebb szívű kritikusnak is mosolyra húzódik olvasás közben a szája széle.
A másik, az olvasóban alapintelligenciát feltételező értelmezésem szerint Pratchett jóval a halála előtt eljutott oda, hogy feltegye a kérdést, miként is állunk manapság, itt a nyugati kultúrkör kellős közepén az élet és a halál kérdésével. Kalán esete nemcsak arra figyelmeztet, miért rossz az egyedüllét, hanem arra is, milyen könnyű nagyon sok munkával elszúrni a rendelkezésünkre álló időt, és miért gond az, ha fogalmunk sincs arról, kik is vagyunk valójában. Tisztában vagyok vele, hogy ez utóbbi felvetés megkíván némi kort az értelmezéshez, de a dolgok jelenlegi állása szerint előbb-utóbb mindenki összegyűjt annyi évet, amikor már érteni fogja, miről beszélek.
Ezt is köszönöm, Mr. Pratchett, remélem nevettek párat a kaszással, miközben egy darabig együtt mentek az úton.”