Ó, Monarchia, te csodás! – Petr Stančík: Múmiamalom

Még Kafka lidércnyomásos víziói előtt létezett egy olyan Prága, ahol hasas pasasok köszöngettek egymásnak a Károly-hídon, majd hosszasan szemrevételezték a mellettük elhaladó kisasszonyt és annak mamáját. Ekkoriban még nagy gonddal és alaposan étkeztek valamint toszni is két helyre jártak – bordélyba és kocsmába. Ez az év 1866, amikor a cseh-osztrák kriminalisztika szembetalálja magát a nagy talánnyal: a sorozatgyilkossal. A főszereplő, Leopold Durman ebben a környezetben kezdi meg nyomozását.

Stančík regénye valójában rettentően ráér. Az angolszászok zsenije, Sherlock Holmes mellett Durman egy végletekig lassú, az ügyet sokáig háttérben tartó léha nyomozó képét mutatja. Ez az eltérés azonban közel sem ad rossz olvasásélményt. Sőt, ez adja csak meg a sava-borsát! A kiadó megnevezése, miszerint misztikus gasztro-pornográf thrillerrel van dolga a leendő olvasónak, jószerével be is váltja a hozzáfűzött reményeket, ahol meglátásom szerint az első kettő jelző jobban előtérbe van tolva, mint maga a műfaj.

A has kultúrája hatalmas megbecsültségnek örvendett az egész Monarchiában, így nem meglepő, hogy a kötet is teret enged a különböző fiktív és valós ételeknek és italoknak. Esetenként olyan benyomást hagyott bennem, mintha Cserna-Szabó András egy merészebb pillanatában leült volna a laptopja elé mindezt megírni. A pornográf jelzőt viszont jóval óvatosabban használnám a regényre. Tény, hogy a heteroszexualitás keretén belül a főszereplő nagyon sok mindennel találkozik és igyekszik minél többet ki is próbálni a lehetőségek közül: rendszeresen kupizni jár, váltogatja (alkalmi) partnereit, ugyanakkor szeretne megállapodni is, mindez mégsem akadályozza meg abban, hogy fényes nappal, nyílt utcán legyen magömlése egy idegen nővel. Szintén fontos szexualitástörténeti adalék, hogy ebben az időben kezdett elterjedté válni az erotikus fénykép, így szinte természetszerű, hogy néhány felbukkan a felügyelő közelében.

Ami a thriller-vonalat illeti, Prága különböző korokban felhúzott épületei akaratlanul is hátborzongató történeteket lehelnek a közöttük járókra. A falakból előbodorodó ködpamacsokból pedig egy jóval nagyobb volumenű történet bontakozik ki annál, mint a regény főszála. Az újra és újra, maguknak helyet követelő, vadabbnál vadabb teóriák hagyják maguk után a titokzatosság kénköves szagát. Erre a sejtelmességre játszanak rá a narratíva azon fejezetei, ahol nem a lődörgő és időmilliomos főhős téblábol, hanem a megoldandó rejtély elkövetője jut szóhoz. A borzongást jól, bár rapszodikusan adagolja a szerző.

A feszültség és a feloldás páros végpontjai között hatalmas érzelmi skálát járhatott volna be Stančík története, ehelyett azonban különböző étvágygerjesztő ételek hosszú sorát habzsoltatja be főszereplőjével. Van valami perverz és groteszk ebben a szerző által választott megközelítésben, hogy míg emberek hullanak el borzalmas és irtóztató körülmények között, vagyis a halál fogyasztja az élőket, addig ehhez ellenpontként az élet konzumálásának élvezete társul, vagyis az élők megeszik a holtakat. Így a thriller-szál végig jelen van, de a horror műfaji jellegzetességei, mint például a zsigeri darabolás is visszaköszönnek a szövegben.

A lazán, apróbb kötegekbe csomózott történetrészek szervírozásánál néhány csepp szatíra és humor is a tányérra kerül. Ennél a felettébb kellemes elegynél mégis figyelembe kell(ene) venni, hogy a narratíva hullámzik, gyakran eltér tárgyától, mivel később úgyis visszatér a korábban elhagyott ponthoz, ezért úgy érzem, hogy a szoros és szigorú zsánerolvasat nem a legszerencsésebb megközelítés. Ez egy olyan kötet, amely összemos különböző tematikákat, hogy aztán abból egy teljesen új, őrült és szórakoztató, de ugyanakkor kiugró eredményt fel nem mutató regényt nyújtson át leendő olvasóinak.

A Múmiamalom ügyes elképzeléseket mozgat, olyanokat, amelyek egyszerre szem előtt tartanak több, különböző irányból érkező hatásokat, hogy egymásban feloldódva hozzanak létre valami egyedit. És ha már az evés az egyik kiemelt témája a könyvnek, örültem volna, hogyha van egy markánsabb íz, ami akármikor eszembe jut, amikor a kötetről beszélek valakivel. Így viszont inkább arra a meglátásra helyezkedem, hogy a regény alaposan meg van fűszerezve mindenfélével, mégis jóízűbben fogyasztottam volna, ha egy kiemelkedő ízt érzek és ez alá sorakozik be a többi.