Mágikus Breaking Bad – Ferrett Steinmetz: Flex

Ennyi, engem egy jól kidolgozott mágiarendszerrel kilóra meg lehet venni. Úgy volt, hogy nem is én olvasom a szerkesztőségből Ferrett Steinmetz urban fantasyjét, amit az Agave Könyvek adott ki, aztán belelapoztam, és ott maradt a kezemben pár napra. A Flexről nem is hallottam a tavalyi megjelenésekor, pedig nyilván látnom kellett a különböző havi listákban, azóta sem olvastam róla, erre tessék. Megvett. Kilóra.

A történet egy alternatív világban játszódik, ahol van mágia, és ahol Európát a helyi, elég képzett varázslók véletlenül egy romhalmazzá változtatták. Napjaink amerikájában a varázslókat üldözik – ezzel foglalkozik Paul Tsabo biztosítási nyomozó is, amíg ki nem derül, hogy ő is mágus. Mikor egy varázsló-terrorista akciójában súlyosan összeég hatéves lánya, beveti magát a drogdílerek és a mágusok által gyártott drog, a flex világába, hogy elkapja a tettest és megmentse lányát. Innentől pedig csak bonyolultabbak lesznek a dolgok, még úgy is, hogy a büromágust egy videójátékmágus is segíti.

És hogy mi az a büromágus? Meg mi az, hogy videójátékmágus? Hát ez az. Mágus abból lesz, aki durván megszállottan rámegy egy dologra: hobbira, munkára, akármire. Van death metál-mágus is. Meg biztos van bélyegmágus, Star Trek-mágus, bármimágus. A mágusok azonban magányos emberek, hiszen a fizika törvényeinek megváltoztatását a fluxus, avagy a balszerencse hirtelen lecsapása bünteti. Senki és semmi nincs biztonságban egy mágus körül. Végső soron pedig a sok mágia, ahogy azt Európa esetében láttuk, elképesztő katasztrófához vezethet.

Főhősünk irodai mágiája a bürokrációt képes irányítani – és ha jobban belegondolunk, amilyen unalmasnak hangzik ez, annyira mérhetetlen ereje van. Mert hát mindenhez ki kell tölteni valami papírt, valahol minden számba van véve, így Paul rendkívül széles körben tudja alkalmazni mágiáját. Neki azonban pénzre van szüksége, azt meg durva fluxus felszabadítása nélkül nem tud szerezni, így egy másik módszerhez nyúl: Valentine, a videójátékmágus segítségével flexet kezd el gyártani. Ha egy átlagember beveszi a flexet, iszonyatosan szerencsés lesz – egy darabig. Aztán beüt a fluxus. Ezt használja ki a mágus-terrorista, Paul azonban tiszta, fluxusmentes anyagot gyárt, amivel rögtön népszerű lesz a dílerek körében.

A címlapon kiemelt Breaking Bad-hasonlat tehát eléggé áll. A karakterek közül Valentine egyértelmű kedvenc: egyrészt nem egy átlagos, szupercsini női főhős, aki attól tökös, hogy bőr-cicaruhát hord; másrészt a mágiája természetéből adódik, hogy a könyv lapjain egy sor ismert videójáték elevenedik meg a Mortal Kombattól a Metal Gear Solidig – ez egy másodpercig sem erőltetett, mindig funkciója van és eléggé király. De azért a béna hivatalnokból nembéna hivatalnokmágussá előlépő Paul is adja.

Lehetne beszélni a könyv egy-egy hibájáról, de minek: amikor az embert ennyire sikerül lenyűgözni valamivel, akkor nem foglalkozik nagyon a részletekkel. Az atmoszféra rendben van, a világból épp eleget adagolt Steinmetz, a mágia szabályai nagyrészt egyértelműek, a sztori meg pörög végig. Soha rosszabb urban fantasyt ne olvassak ennél.