A Tale of Tales visszarántja a tündérmeséket a forrongó vágyaink és ösztönös félelmeink közé, amelyekből valamikor réges-régen születtek.
„A több mint két órás film, három különálló történetet sző egybe, melyeket Garrone csak meglehetősen lazán köt össze. A fejezetek főbb szereplői adott pontokon keresztezik egymás útját, találkozásuk azonban majdhogynem teljesen szükségtelen. A másik krónikájának alakulására semmiféle ráhatásuk nincsen, ott és akkor csupán mellékszereplői, statisztái a másik történeti szálnak, egészen addig, míg a rendező bele nem kezd a következő sztori kibontásába. Teszi ezt nagyjából 10-15 perces felosztásban, a három különálló történet párhuzamosan szövögetve ez által. A királynő, aki mindennél jobban vágyik egy gyermekre, s amiért bármilyen árat hajlandó megfizetni; a király, akit teljesen uralma alá hajtanak a nők iránti olthatatlan vágyai; egy uralkodó, aki apai szeretetét - egyetlen lánya helyett - a jelentéktelen dolgokra irányítja. Mindezen ballépések pedig erőszakhoz és szenvedéshez vezetnek, melyeknek bemutatása, valahogy mégis egészen szemet gyönyörködtetőre sikerült.
A film hangulatát és látványvilágát több művészi elem bűnös keresztezése adja. Az olasz rendező egy interjúban maga említi Mario Bava filmjeit, valalmint Goya munkásságának bizonyos festményeit inspirációként. A direktor, talán leghíresebb filmje - a nápolyi bűnszövetkezetek világát bemutató Gomorrah - realizmusát megtartva, behozta azt a fantasy és a tündérmesék világába, aminek köszönhetőek a film felkavaró és rendkívül, hatásos képei. A képzeletbeli kerekasztalhoz ezen kívül Garrone olyan rendezőket hív meg, mint Cronenberg, Del Toro, vagy akár a francia látnok, George Méliès, ez pedig arra kárhoztatja ezt a filmet, hogy kitűnjön a többi tucat fantasy közül.”
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Ha a düh-kór már nem elég, akkor a klasszikus, jól bevált veszettség is megteszi, vagy legalábbis egy variánsa. Ettől pedig a francia veszettek szinte szó szerint tépik szét egymást.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint soha nem fog létrejönni egy Orbán Viktor–Magyar Péter-vita.
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Egy kutatás bizonyítja, hogy a hazai média által gyakran emlegetett uniós tagállam munkaerő-piaci helyzete sem ad okot büszkeségre.
A modernitás nagy ideológiái – liberalizmus, szocializmus, konzervativizmus – mára érvényüket vesztették.
